Tokió 2020: továbbra is tilos a politikai megnyilvánulás

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 14:30
null
Thomas Bachék pontosították a szabályokat (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) emlékeztetett rá, hogy a sportolóknak tilos mindenfajta politikai megnyilvánulás a tokiói nyári játékok idején.

Thomas Bach NOB-elnök a testület 135. teljes ülésének megnyitásakor úgy fogalmazott, hogy az olimpia mindig is a sportteljesítmények bemutatásának színtere volt, de nem lehet politikai követelések, állásfoglalások és megosztó megnyilvánulások platformja.


Kiemelte, hogy a közelmúltban több olyan értelmező rendelkezést fogadtak el, melyek világossá teszik a tilalmakat, illetve azt, hogy milyen büntetéseket szabhatnak ki a szabályok megszegéséért.

A politikai megnyilvánulás tilos a versenyek helyszínein, az olimpiai faluban, a nyitó és záró ünnepségen, valamint a dobogón, például úgy, hogy valaki fél térdre ereszkedik a himnusz alatt.

Ugyanakkor a helyi törvények betartásával az olimpikonok elmondhatják a véleményüket a sajtótájékoztatókon, az interjúkban, a vegyes zónákban és a sajtóközpontokban.

„Szükség volt arra, hogy minden egyértelmű legyen, a versenyzők igényelték a szabályok világossá tételét" – mondta Kirsty Coventry, a NOB sportolói bizottságának elnöke.

A szabályok az edzőkre és a küldöttségek további hivatalos tagjaira is vonatkoznak.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

A MOB Pétervári-Molnár Bendegúzt javasolja az EOB sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.22. 19:56

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26
Ezek is érdekelhetik