Parasport: a kerekesszékes kosár kikerül a paralimpia programjából

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 19:36
A kerekesszékes kosárlabda pénteken kikerült a 2024-es paralimpia programjából, a sportág szereplése pedig a nyári tokiói paralimpián is veszélybe került.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kerekesszékes Kosárlabda Szövetség vitája áll, ugyanis a felek nem tudnak megegyezni abban, miként határozzák meg a sérültségi kategóriákat és kik szerepelhessenek a sportág tornáján.

„Elismerjük, hogy a kerekesszékes kosárlabda a paralimpia egyik népszerű eseménye, de ez nem jelenti, hogy szövetsége a szabályok felett állna” – mondta Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke, aki szerint „a sportolók osztályozása egységes valamennyi paralimpiai sportág esetében”, kivétel ez alól nem lehet.

A sportvezető úgy vélte, hogy a sportági szövetség szabályai olyan sportolók részvételét is lehetővé teszik, akik más paralimpiai sportágban nem indulhatnának. Becslések szerint 50-75 sportolóról van szó.

Hozzátették: amennyiben az érintetteknek mégis sikerül megállapodniuk egymással, úgy a mostani döntés felülvizsgálható.

Kerekesszékes kosárlabdában a nőknél és a férfiaknál is amerikai aranyérem született Rio de Janeiróban.

Legfrissebb hírek

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
9 órája

Magyar arany- és ezüstérem a szerbiai parasportlövő világkupán

Egyéb egyéni
2025.09.03. 19:09

Urr Anita maradt az Európai Paralimpiai Bizottság elnökségében

Egyéb egyéni
2025.08.31. 09:28

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
2025.08.01. 21:34

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:09

Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

A paratriatlonos Mocsári Bence világkupa-győztes Szamarkandban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 09:09

További öt évig Szabó László marad a FODISZ elnöke

Egyéb egyéni
2025.04.28. 12:38
Ezek is érdekelhetik