Kína-szindróma – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 23:39

Bemutattak egy filmet 1979-ben Kína-szindróma címmel, akkor még utópiának tűnt a történet, Csernobil óta mindennaposnak is lehet nevezni: egy atomerőműben készített riport során kiderül, hogy a látogatás alatt látott vészhelyzet nem más, mint nukleáris baleset, amelyet az illetékesek el akarnak tussolni.

A koronavírus terjedése persze nem mérhető egy nukleáris baleset következményeihez. Pusztán annyiban, hogy nem szabad félvállról venni. A vírusos tüdőgyulladás halálozási aránya alacsony, szerdai adat szerint a járvány bejelentése óta mintegy hatezer megbetegedést és 132 halálesetet regisztráltak – más kérdés, hogy egyes hírügynökségek jóval nagyobb számokat említenek... Szintén friss adat alapján a 21 és fél millió lakosú Pekingben 91, a majdnem 24 milliós Sanghajban 80 főt vettek betegként nyilvántartásba. Hupej tartomány és annak székhelye, a koronavírus terjedésének kiindulópontja, a 11 milliós Vuhan január 23-a óta le van zárva, február 17-ig oktatási kényszerszünetet rendeltek el. A távol-keleti ország(ok)ból érkező képek mindenesetre megdöbbentők: nemcsak a repülőterek, az utcák is kihaltak, a tömegközlekedést csak azok vehetik igénybe, aki alávetik magukat a testhőmérséklet mérésének és a maszk viselésének. Felfüggesztettek nagyobb tömegrendezvényeket is, nyilvánvaló a szándék: a járvány terjedésének lassítása és a potenciálisan fertőződő területek szűkítése a cél.

Ami a sportot illeti: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) folyamatosan egyeztet az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), egyértelmű, a szervezet iránymutatása a mérvadó. Eszerint az alpesisí-világkupa jancsingi helyszínén két lesiklóversenyt töröltek, a futamok már a 2022-es pekingi téli ötkarikás játékok próbaversenyét jelentették volna. Három sportág (női futball és kosárlabda, férfi és női ökölvívás) olimpiaikvóta-szerző versenyének rendezését vállalta Kína, de a NOB úgy döntött, más ország ad otthont a viadaloknak.

A februári fedett pályás atlétikai Ázsia-bajnokságot törölték, a cikk írása előtt megnéztem, a sportág márciusi, nankingi fedett pályás vb-jének visszaszámlálója még 43 napot és 15 órát mutatott. A helyszín cirka 500 kilométerre található Vuhantól. Mire kitettem a pontot a mondat végére, kiderült, a vb-t egy évvel elhalasztották.

Bölcs döntés: ne ismétlődjön a Kína-szindróma.

Legfrissebb hírek

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43

Erő és irányítás – Gyenge Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.06.11. 23:08

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

A vb-selejtező jegyében – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.09. 22:55
Ezek is érdekelhetik