Női asztalitenisz BL: kikapott a Budaörs a címvédőtől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 21:10
A Budaörs 3:1-re kikapott a címvédő Tarnobrzeg otthonában a női asztalitenisz Bajnokok Ligája C-csoportjának csütörtöki mérkőzésén.

A két csapat októberi, magyarországi meccsét ugyancsak a lengyelek nyerték, szintén 3:1-re.

Az ETTU Kupa előző szezonjának magyar bronzérmese ezúttal a pihenőt kapó Pergel Szandra nélkül állt asztalhoz, Fazekas Mária, Surján Szabina, Nagyváradi Mercédesz összeállításban. Az egyetlen vendéggyőzelmet a világranglistán 135., zentai születésű Surján aratta, aki meglepetésre öt szettben jobbnak bizonyult a nemzetközi szövetség rangsorában 28. román Elizabeta Samaránál. A házigazdák kínai származású játékosai érvényesítették a papírformát.

A Tarnobrzeg már biztos negyeddöntős, a másik továbbjutó hely sorsa a jövő pénteki Budaörs-Metz találkozón dől majd el. Az előző idényben negyeddöntős francia csapat is kétszer kikapott a lengyelektől, míg hazai környezetben 3-1-re legyőzte a magyarokat.

ASZTALITENISZ
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
KTS Enea Siarka Tarnobrzeg (lengyel)–SH-ITB Budaörsi 2i SC 3:1

Han Ying-Fazekas Mária 3:0 (6, 6, 2)
Elizabeta Samara-Surján Szabina 2:3 (9, 5, –8, –15, –8)
Wu Yue-Nagyváradi Mercédesz 3:1 (9, –5, 6, 6)
Han Ying-Surján Szabina 3:0 (7, 6, 2)

Az állás: 1. (és már negyeddöntős) Tarnobrzeg 8 pont/4 mérkőzés, 2. Metz 4/3, 3. Budaörs 3/3

A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár. A hármas csoportból az első két együttes jut tovább a kieséses szakaszba, a harmadik átkerül az ETTU-kupa utódjának számító Európa-kupába.

Legfrissebb hírek

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
4 órája

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30

Asztalitenisz: Póta Georgina a román Samara ellen játssza az Európa Top 16 nyolcaddöntőjét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 20:32

Asztalitenisz: Jónyer és a Jónyer, Gergely páros ötven évvel ezelőtti vb-aranyát ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.02.19. 16:34

Népsport: két aranyat nyertünk, egyről önként lemondtunk

Népsport
2025.02.13. 11:14

Adományokból élő világverő magyarok

Népsport
2025.02.08. 13:39

Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01

Asztalitenisz csapat Eb: teljessé vált a mezőny

Egyéb egyéni
2025.01.28. 10:21
Ezek is érdekelhetik