Románia: „Eltűnt a sport, Magyarországról kellene példát venni”

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 12:50
Ion Tiriac, a Román Teniszszövetség elnöke egy rádióműsorban úgy fogalmazott: a román sport kétségbeesett helyzetben van, gyakorlatilag a megszűnés szélére sodródott.

Ion Tiriac szerint rossz helyzetben van Románia sportja, Magyarországot hozta fel követendő példaként (Fotó: AFP)

A 80 esztendős üzletember – aki teniszezőként 1968-ban nyolcadik is volt a világranglistán, 2013-ban pedig beválasztották a nemzetközi szövetség halhatatlanjai közé – az alulfinanszírozottságot látja a legnagyobb problémának, és úgy véli, a megújulás egyetlen esélye Magyarország példáját követve a sportinfrastruktúrával kapcsolatos befektetés lenne.

„Nem attól félek nagyon, hogy lesüllyedünk, hanem attól, hogy eltűnünk. Vagy hogy már el is tűntünk. Vegyük csak a tornát, amelyben a világ legjobbjai voltunk, és most nem jutunk ki az olimpiára... Ezt nem szomorúnak, inkább baljósnak tartom!” – kezdte Ion Tiriac az Ovidiu barátai című rádiós műsorban, utalva arra, hogy a román női tornászválogatott Rio után Tokióban sem lesz ott az ötkarikás játékokon.

„Semmire sincs pénz. A legtöbb országnak pedig több pénze van a nullánál, függetlenül a GDP-től. A kormányok félévente cserélődnek, nincs politikai kultúránk. Ha elmegy egy kormány, a másik nem folytatja, amit az előző elkezdett. Ott hagyják az út szélen a sportot. Én senkit sem tudok meggyőzni, hogy lopjon az egészségügytől vagy az oktatástól és adja a sportnak, ami maga az egészség és az oktatás is. A román sport eltűnt! Az egyetlen esélyünk, hogy átnézünk a határon túl a magyarokra. Nézzék meg Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a sportból első számú prioritást csinált. Ha nem kezdünk el az infrastruktúrába fektetni, semmink sem lesz” – zárta mondandóját Ion Tiriac.

Legfrissebb hírek

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
2 órája

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
22 órája

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
Tegnap, 8:43

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
Tegnap, 8:33

Marozsán nagyszerű skalpja: legyőzte Wawrinkát Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 16:50

Tenisz: Gaël Monfils az utolsó idényét kezdi jövőre

Tenisz
2025.10.01. 13:22

Gálfi nem bírt az ötödik kiemelttel Szucsouban

Tenisz
2025.10.01. 11:50

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2025.10.01. 09:35
Ezek is érdekelhetik