Könyvbemutató: Kulcsár Győző regényes élete

P. A.P. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 14:11
null
Kedden bemutatták Sütő-Nagy Zsolt könyvét (Fotó: Koncz György)
Kedden bemutatták a Nemzeti Sport korábbi munkatársa, Sütő-Nagy Zsolt: A játék mindig győz című könyvét, Kulcsár Győző életrajzi regényét.

 

A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, mesteredző egykori törzshelyén, a budapesti Kárpátia Étteremben tartott sajtóeseményen a szerző elmondta: tanítványok, barátok, kártyapartnerek meséltek neki a tavaly elhunyt Kulcsár Győzőről, akit így több szempontból tudott bemutatni.

„Kulcsár Győző az életével szállította az íróknak a muníciót, miután elképesztően tudott vívni, megengedhetett magának olyan dolgokat, amelyeket más nem. Szeretett mulatni, éjszaka kimaradozni, de a vívásán ez sosem látszott, rendkívül szorgalmas volt” – idézte emlékeit a pályatárs, a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, megannyi Kulcsárral közös – a regényben is megírt – történet szereplője.

A könyv a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg.

Legfrissebb hírek

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

Bemutatták N. Pál József „Nem azé, aki akarja…” című esszékötetét

Egyéb egyéni
2025.01.16. 20:04

Megjelent a Sport 2024 évkönyv!

Egyéb egyéni
2024.12.06. 18:51

Könyv jelent meg a kalandos életű futball-legendáról, Nyers Istvánról

Olasz labdarúgás
2024.12.04. 06:38

A Puskás-könyv isztambuli bemutatóján Sallai elárulta: örül, hogy kétszer hazai pályán játszhat a törökök ellen

Minden más foci
2024.12.03. 18:26

Egy egyetemi klub százéves titkai

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 08:16

Könyv Solti Dezsőről, a nagy futballmachinátorról

Egyéb egyéni
2024.11.20. 16:19

Népsport: Pézsa, Kulcsár – és trónon a futballisták is

Népsport
2024.10.23. 11:02
Ezek is érdekelhetik