Tokió 2020: hóágyút tesztelnek a kajak-kenusok versenyén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.05. 10:32
A kajak-kenusok jövő heti olimpiai tesztversenyén hóágyút próbálnak ki a tokiói szervezők, hogy a nézők számára elviselhetőbbé tegyék a magas hőmérsékletet.

A jövő évi ötkarikás játékok szóvivője elmondta: szeptember 13-án a tervek szerint két tonna havat állítanak elő gépek segítségével. Azt nem közölte, hogy milyen költségvetéssel tudnák üzembe helyezni a gépeket jövőre az olimpián, egyelőre csupán azt vizsgálják meg, hogy mennyivel teszi elviselhetőbbé a nézők számára a 30 Celsius fok fölötti hőmérsékletet.

Az eddigi tesztversenyek során a szervezők már több dolgot próbáltak ki: párakapukat és szélgépeket helyeztek üzembe, árnyékos és légkondicionált pihenőhelyeket létesítettek, valamint víz- és jégcsomagokat osztogattak.

Hóágyúkat zenei és egyéb nagy tömegrendezvényeken hűtési célból és látványelemként is használnak. A tokiói tesztelés során 270 kilogramm/köbméter havat készülnek előállítani percenként, és jövőre csak akkor használnák a gépet, ha kellően hatékonynak bizonyul a tesztelés során.

A kajak-kenusok tokiói tesztversenye jövő csütörtöktől vasárnapig tart, a magyar válogatott több tagja is ott lesz az indulók között.

Augusztusban a magas hőmérséklet miatt a triatlonosok tesztversenyén a sportolók egészsége érdekében megfelezték a női döntő záró számát: tíz kilométer helyett csak ötöt futottak. Néhány nappal korábban az evezősök junior világbajnokságán – ezen a pályán rendezik a kajak-kenus versenyeket is – a hőmérséklet miatt több sportoló szorult orvosi ellátásra.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik