Testvériség – Deák Zsigmond jegyzete

„Megyek vissza a szállodába, nem nézem a döntőt. Még csak az kéne, megőrülnék az izgalomtól.” Lőrincz Tamás természetesen nem a saját, hanem testvére, Viktor fináléjára gondolt, hiszen ő maga egy nappal később jutott el az ágáról a lehető legmesszebb a Kazahsztánban zajló olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon. Kapcsolatuk szorosságát azért jelzi ez az egyetlen mondat, hozzáteszem, három és fél évvel fiatalabb öccsének sincs olyan nyilatkozata bármelyik nagy verseny előtt, amelyből kihagyná, hogy „együtt akarunk érmet nyerni”. Azért az ilyesmi egyik sportágban sem olyan egyszerű, nekik viszont négyszer is sikerült: a 2014-es taskenti vb-n (két bronz), a 2017-es újvidéki Eb-n (Viktornak arany, Tamásnak bronz), illetve az idén kétszer, a minszki Európai Játékokon (két bronz) és most, a nur-szultani vb-n (Tamásnak arany, Viktornak ezüst) egyaránt.

Nincs még történelmi léptékű rálátásunk, hiszen aktív sportolóról beszélünk, de ha jobban belegondolunk, nyugodtan kijelenthetjük, Lőrincz Tamás minden idők egyik legjobb magyar birkózója, amióta 19 évesen vaskos és kellemes meglepetésre újoncként megnyerte a 2006-os moszkvai Eb-t. Tizenhárom éve van tehát ott a sportág elitjében, s most a kazah fővárosban épp a tizenharmadik világversenyes érmét szerezte meg, amivel vezeti a hazai örökranglistát. Visszafogottan fogalmazva is istenáldotta tehetség, aki 66 kilóban (többek között három Eb-arany és olimpiai ezüst), majd a fogyasztás kínját megunva, két kategóriát ugorva 77 kilóban (amelyik világversenyen elindult, dobogóra állt) brillírozik. Kedden vélhetőleg utolsó világbajnoki mérkőzésén aranyéremmel tette fel a koronát csodás pályafutására, írhatnám, ha nem tudnám, még egy nagy dobásra – a szőnyegen meg továbbiakra - készül, jövőre a tokiói olimpián.

Hogy ott, s majd azután mi lesz? Ki tudja. Az viszont biztos, hogy otthon kedves felesége, a korábbi Eb-ezüstérmes birkózó, Szabó Emese, valamint tündéri kislánya várja, októberben pedig jön az újabb gyermek, a családi boldogság tehát megvan. A testvéri szeretet plasztikus jelét pedig már itt, Nur-Szultanban tapasztalhattuk, Tamás és Viktor egymás nyakába borulva zokogott percekig. Szem nem maradt szárazon. S mondani sem kell, a báty sem hagyta ki értékelő nyilatkozatából öccsét: „Abszolút megérdemelte a vb-ezüstöt, okosan, tudatosan birkózott. Nincs mese, Tokióban valami hasonlót kell véghez vinnünk, mint itt.”

A végén még megcsinálják.