Sportlövészet: olimpiai bajnokokról nevezték el a Nemzeti Lőtér helyiségeit

Vágólapra másolva!
2019.09.27. 13:50
null
Olimpiai bajnokokról nevezték el a Nemzeti Lőtér helyiségeit (Fotó: Koncz György)
Két olimpiai bajnokról, Takács Károlyról és Hammerl Lászlóról nevezték el a Fehér úti Nemzeti Lőtér helyiségeit.

 

A pénteki ünnepélyes ceremónián Nagy György, a Magyar Sportlövő Szövetség elnöke elmondta, hogy egy hat évig tartó útnak értek most a végére, ami nem sikerülhetett volna a magyar kormány és annak sportágfejlesztési programja nélkül. Hozzátette, a megújult lőtéren már egész évben gyakorolhatnak a sportolók, ennek köszönhetően remélhetőleg újabb és újabb magyar sikerek születhetnek a világversenyeken.

A pisztolyosok csarnokát Takács Károlyról, az évszázad magyar sportlövőjéről nevezték el. Nagy György megjegyezte, az egykori klasszis a legnagyobb inspirációt jelenti, hiszen megmutatta, hogy nem létezik lehetetlen, ha valaki kitartó és elkötelezett, akkor bármit elérhet. Takács Károly az 1940-es olimpiára készült, amikor 1938-ban egy katonai gyakorlaton felrobbant a kezében egy gránát, amely szétroncsolta a lövő jobb kézfejét. Felgyógyulását követően bal kézzel tanult meg lőni, és 1948-ban Londonban, majd négy évvel később Helsinkiben is aranyérmet nyert, ráadásul utóbbi viadalon tanítványa, Kun Szilárd lett a második.

Olimpiai bajnokokról nevezték el a Nemzeti Lőtér helyiségeit (Fotó: Koncz György)
Olimpiai bajnokokról nevezték el a Nemzeti Lőtér helyiségeit (Fotó: Koncz György)

A puskások lőcsarnoka Hammerl László nevét kapta, aki 1964-ben, Tokióban lett olimpiai bajnok. A Nemzet Sportolója felelevenítette az 55 évvel ezelőtti eseményeket, és mint azt elmondta, a mai napig szinte mindenre emlékszik, közte és amerikai riválisa között végül csak az döntött – miután ugyanannyi belső tízest lőttek –, hogy az utolsó tíz lövése kinek volt pontosabb.

Kovács György, az Emmi sportért felelős államtitkárságának osztályvezetője arról beszélt, hogy a kormány továbbra is biztos hátteret kíván nyújtani a sportban zajló folyamatoknak, és továbbra is kiemelt stratégiai ágazatként tekint a sportra, így a sportlövészetre is.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, Takács Károly a legnagyobb magyar sportolók egyike, ő testesíti meg mindazt, amit egy sportolónak kell, példaértékű kitartásával és elszántságával. Hozzátette, Hammerl László már akkor példakép volt a számára, amikor még aktív sportoló volt, és a 77 esztendős sportember „óriási szaktekintély a sportágban.”

Megjegyezte, a jövő évi tokiói olimpián három magyar sportlövő szereplése már biztos, de bízik benne, hogy csatlakoznak még hozzájuk versenyzők, akik szép eredményekkel, akár éremmel is térhetnek majd haza a japán fővárosból.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
10 órája

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.12. 19:11

Péni István országos csúcsot lőtt a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.11. 14:46

Fábián Sára Ráhel győzött légpisztolyban a Masped-kupán

Egyéb egyéni
2025.07.10. 17:39
Ezek is érdekelhetik