Darts: magyar pontszerzések Katalóniában

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2019.09.08. 22:38
Székely Pál és Balogh Béla is pontokat szerzett a calellai versenyhétvégén, szám szerint hatot-hatot, amivel előbbre léphetnek a világranglistán.

Hosszú hétvégére utazott két magyar férfijátékosunk a katalóniai Calellába, hogy részt vegyen a 8. Catalonia Openen és az FCD Anniversary Openen – mind a kettő a World Darts Federation valamint a British Darts Organisation égisze alá tartozó viadal, és az ilyenekkel akkor és csak akkor foglalkozunk felületeinken, ha pontszerző helyen végez rajtuk magyar. Nos, most ez megvalósult, duplán is, szombaton ugyanis – a rangosabb versenyen, mert ez C-kategóriás volt a BDO-nál, míg a vasárnapi D-s – előbb Székely Pál majd Balogh Béla is megnyerte az úgynevezett tábladöntőjét, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé a 213 induló közül.

Mindkettőjük számára itt parancsoltak megálljt négy-négy győzelem után az egyenes kieséses rendszerű tornán, és ez 6-6 világranglistapontot hozott a magyar éljátékosok konyhájára, no meg 50-50 eurónyi pénzdíjat. A – 93.57-es körátlaggal – győztes holland Kevin Doets 1800 euróval lett gazdagabb, a nők közötti első helyezett 750-nel, míg másnap 900, illetve 400 euró jutott a legjobbaknak. A mieink vasárnap is sokáig szépen meneteltek, egészen a legjobb 32-ig, ott szenvedtek mindketten 4–2-es vereséget, az újabb pontszerzés kapujában, mert a 16-ba kerülésért már járt volna. Így a végső leltár: szombaton két 9., vasárnap két 17. helyezés.

Az első napi döntők felvétele:

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
20 órája

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik