Universiade: a cselgáncsozó Tóth Krisztián az első magyar érmes

Vágólapra másolva!
2019.07.04. 21:37
Tóth Krisztián harmadik helyen végzett a cselgáncsozók 90 kilogrammos kategóriájában a Nápolyban zajló 30. nyári universiadén, melyen ő az első magyar érmes.

A nyitóünnepség magyar zászlóvivője az első mérkőzésén kikapott, a folytatásban viszont a bronzmeccsig küzdötte magát. A helyosztón a török Sismanlar Mert győzte le ipponnal.

„Sajnálom az első meccset, ahol tompa voltam. Ez annak is köszönhető, hogy járatkésés miatt 26 órás út után érkeztünk meg Nápolyba – nyilatkozta versenye végén a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség tájékoztatása szerint a Testnevelési Egyetem 25 éves dzsúdósa. – Utána már dacból is küzdöttem. Most már csak arra vágyom, hogy kialudjam magam.”

A magyar női kosárlabdacsapat, mely szerdán a cseh együttestől két ponttal kapott ki – csütörtökön Japán ellen lépett pályára, és simán, 61–47-re veszített.

A magyar küldöttségben 38 felsőoktatási intézmény 160 sportolója kapott helyet. Az egyetemisták olimpiájának nevezett nápolyi eseményen a magyar fiatalok 12 sportágban – atlétika, íjászat, cselgáncs, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, tekvondó, tenisz, torna, úszás, vívás és vízilabda – versenyeznek.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs World Tour: Tóth Krisztián ezüstérmes Linzben

Egyéb egyéni
2025.03.09. 18:32

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Tóth Krisztián: Óriási dolog, hogy a csapat kijutott az olimpiára

Párizs 2024
2024.08.03. 11:05

Tóth Krisztián is kikapott, az olasz cselgáncsozók jutottak tovább

Párizs 2024
2024.08.03. 09:31

Tóth Krisztián: Sajnos el kell fogadni, hogy az ember felett elmegy az idő

Párizs 2024
2024.07.31. 12:18

Fájó nap a dzsúdósoknál: Gercsák Szabina és Tóth Krisztián is kiesett

Párizs 2024
2024.07.31. 10:54

„Hajrá, apuka!” – így szurkol Tóth Krisztiánnak a tündéri kislánya

Párizs 2024
2024.07.25. 16:31

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – CSELGÁNCS

Párizs 2024
2024.07.16. 17:15
Ezek is érdekelhetik