Tokió 2020: Bacsa Péter lesz a birkózóversenyek technikai igazgatója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.19. 10:43
null
Bacsa Péterre fontos feladatok várnak Tokióban (Fotó: MBSZ)
A jövő márciusi kontinentális olimpiai selejtezőtorna rendezési jogának elnyerése nagy sportdiplomáciai eredmény volt a közelmúltban a magyar birkózás számára, s most itt a következő hasonló siker: Bacsa Péter, a hazai szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke lesz a 2020-as tokiói olimpia sportági küzdelmeinek technikai igazgatója – derült ki a Magyar Birkózószövetség hírleveléből.

 

A volt válogatott birkózót, majd nemzetközi bírót tavaly a budapesti világbajnokság alatt választották a nemzetközi szövetség, a UWW legfőbb döntéshozó testületébe, a büróba, ahol Hegedüs Csaba óta nem volt honfitársunk, s azóta megtalálták a legnagyobb feladatok.

„Év elején bíztak meg azzal, hogy legyek a szeptemberi kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokság technikai igazgatója. Aztán a minszki Európai Játékok alatt ülésezett a UWW végrehajtó bizottsága, amely úgy döntött, hogy a tokiói olimpián is én töltsem be e felelősségteljes posztot. Hatalmas sportdiplomáciai siker ez a magyar birkózás számára, s nekem személyesen is nagy elismerés, hiszen én vagyok a büro legfiatalabb tagja, s csak tavaly kerültem be a grémiumba. A sportszakmai, technikai ellenőrzési feladatok mellett ráadásként külön megbízatást is kaptam, olimpiát megjárt volt nemzetközi bíróként a tokiói bíráskodást is felügyelnem kell majd, hogy ne forduljanak elő hasonló visszás esetek, mint legutóbb Rióban” – fogalmazott Bacsa Péter.

Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
16 órája

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
22 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik