Öttusa: 50 nap a hazai vb rajtjáig, bemutatkozott az NSÜ

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 13:50
null
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, az NSÜ sikeresen rendezte meg az asztalitenisz vb-t is (Fotó: Földi Imre)
Ötven nappal a szeptemberi, budapesti öttusa-világbajnokság rajtja előtt hivatalosan is bemutatkozott a 2018-ban létrehozott Nemzeti Sportügynökség (NSÜ), amely az esemény szervezését, lebonyolítását végzi.

„Több mint 130 sporteseményt támogatunk 2019-ben és a sor folytatódik. A világeseményekhez világszintű rendezés szükséges és hogy a szövetségekről levegyük a rendezés terhét, 2018-ban létrehoztuk az NSÜ-t” – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Testnevelési Egyetemen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy az ügynökség már sikeresen rendezte meg az asztalitenisz-világbajnokságot és a női vízilabda világliga fináléját.

Nagy Zsigmond, az NSÜ ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a magyar sport új szereplőjeként látványos események megvalósításával szeretnék igazolni létüket. Az öttusa-vb-t is úgy tervezik lebonyolítani, hogy a nézők és versenyzők is elégedetten távozzanak Budapestről.

„A magyar sport aranykorát éli, korábban nem tapasztalt állami támogatásban részesül. Küldetésünk a magyar sport szolgálata, a hazai világversenyek lehető legprecízebb szakmai, pénzügyi és jogi tervezése, előkészítése és megvalósítása” – hangsúlyozta Nagy Zsigmond.

Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke a vb-vel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy sporttörténelmet írnak majd szeptemberben, mert egyszerre rendeznek öttusa- és laserrun-vb-t, márpedig egy időben, egy helyen sohasem került még sor két világbajnokságra.

Az öttusa döntős versenyeit, illetve a laserrun-vb küzdelmeit a Kincsem Parkban tartják, ugyanakkor Bretz Gyula újdonságként jelentette be, hogy az öttusázók selejtezőinek, valamint a finálék körvívásának a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ad otthont.

A világbajnokságra a jegyértékesítés augusztus 5-én indul.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Toyota lesz a szeptemberi budapesti öttusa-vb mobilitási partnere. Mint Csikós Gábor, a Toyota Central Europe Kft. marketingvezetője elmondta, a világbajnokságot kis autótól a kisbuszig sokféle gépjárművel támogatják. A marketingvezető ezt követően együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Sportügynökséggel.

Nagy Zsigmond Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével is együttműködési szerződést írt alá, mivel a jövő évi Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny három magyarországi szakaszát is az NSÜ rendezi majd.

Legfrissebb hírek

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
21 órája

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14
Ezek is érdekelhetik