Darts: döbbenetes feltámadás után Cross döntős a World Matchplayen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 23:58
null
Rob Cross szenzációs feltámadás után döntős a World Matchplayen (Fotó: PDC)
A 2018-as világbajnok Rob Cross és az idei döntős Michael Smith jutott be a vb utáni legrangosabb dartsverseny, a blackpooli World Matchplay vasárnapi fináléjába.

Egyik elődöntő sem úgy indult, hogy drámai küzdelembe torkollik, az elsőből mégis emlékezetes csata lett: Rob Cross jól kezdett Daryl Gurney ellen, az első etapban három 100 pluszos kiszállót (110, 100, 104) is dobott (3–2), ám a folytatásban visszaesett a játéka, főleg a kiszállóknál rontott sokat, így a harmadik etap végére 10–5-ös hátrányba került.

A tavalyi világbajnok a 16. legben dobta meg az első 180-as körét a mérkőzésen, de az a bizonyos gát ettől még nem szakadt át nála, 9–15-nél már úgy tűnt, nincs számára visszaút.

Az addig magabiztos Gurney azonban karnyújtásnyira a győzelemtől elbizonytalanodott, visszaesett az átlaga, a kiszállókat pedig képtelen volt értékesíteni, így Cross – ekkor már önkívületi állapotban – felzárkózott rá, és 8–0-s szériával megfordította a meccset (17–15).

Az angol kiválóság az első két World Matchplay-szereplésén nem jutott túl a második fordulón, idén azonban a UK Open és a Premier League után a blackpooli major tornán is döntőt játszhat.

A másik elődöntőben Michael Smith brutálisan kezdett a BDO világbajnoka, az Adrian Lewist, Michael van Gerwent és James Wade-et is hazaküldő Glen Durrant ellen: az első öt játék után 106.3-as átlaggal 4–1-re, a második ötöt követően 107.85-tel 8–2-re vezetett, s a kiszállókat 88 százalékos hatékonysággal (8/9) értékesítette.

Ennyire magas színvonalú dartsot a folytatásban nem lehetett fenntartani, de Smith a meccs második felében is nagyon jól játszott, és nem adott esélyt honfitársának a felzárkózásra. Durrant egy alkalommal négy legre csökkentette a különbséget (8–12), ám még mielőtt vérszemet kapott volna, Smith 3–0-s szériával ismét ellépett tőle. Az ötödik kiemelt végül 100.77-es átlaggal és 50 százalékos kiszállózással (17/34) nyerte meg a meccset.

Crosshoz hasonlóan 2018-ig Smithnek is a második forduló volt a legjobb szereplése a World Matchplayen, vasárnap tehát új bajnokot avatnak Blackpoolban – de ezt már akkor is lehetett tudni, amikor James Wade kiesett a negyeddöntőben.

A World Matchplayen a 2013-as Phil Taylor–Adrian Lewis (18–13) finálé óta először rendeznek angol házi döntőt.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
ELŐDÖNTŐ

Rob Cross (angol, 2.)–Daryl Gurney (északír, 3.) 17–15
Michael Smith (angol, 5.)–Glen Durrant (angol) 17–10

DÖNTŐ
Július 28. (vasárnap), 20.15:
Michael Smith (angol, 5.)–Rob Cross (angol, 2.) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
5 órája

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42

Horvát indulója is lesz a Hungarian Darts Trophynak

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:13

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.01. 12:37
Ezek is érdekelhetik