– Kutya meleg van…
– A vízen ki lehet bírni, sőt, nekünk jól is esik – mosolygott Litkey Farkas. – Most már sokat vitorlázunk, a múlt héten kezdett el sűrűsödni a programunk úgy, hogy gyakorlatilag mindennap vízen vagyunk. Haladunk a saját ritmusunkban. Szükség is van rá, mert van egy-két új emberünk, akik persze nem teljesen újak, mert mindegyikükkel vitorláztam már, de egymást nem ismerik tökéletesen. Van egy feladatmátrixunk, amelyet akkor írtunk, amikor négy évvel ezelőtt elkezdtünk ezzel a hajóval dolgozni, azt csiszolgatjuk, az újak pedig próbálják a maguk képére formálni.
– Tudományosan hangzik ez a feladatmátrix. Mit jelent valójában?
– Leírtuk, hogy a főbb manőverek során kinek mi a feladata. Mert attól függően, hogy milyen vitorlák vannak fent, vagy hogy szélirányba fordulunk vagy széllel szembe, más a feladat. Illetve a vitorlák fel- és leszerelése is változik attól függően, ki milyen súlyú a csapatban. Volt egy időszak, amikor mindenki körülbelül azonos tömegű volt, most vannak könnyebb és nehezebb versenyzőtársak, amit szeretnénk minél jobban kihasználni.
– Hogy kell elképzelni az edzéseiket?
– Nyilván mindig a szélhez alkalmazkodunk, de elsősorban azt gyakoroljuk, ami a Kékszalagon fontos, vagyis a hosszú meneteket, s hogy ezekből a hosszú menetekből a lehető legjobb sebességet építsük fel. Ezért lényeges, hogy minden manőver jól menjen, úgyhogy ezeket a tréningek elején gyakoroljuk, aztán amikor fárad a csapat, jöhetnek a hosszabb menetek, amelyek inkább nekem és a két trimmernek adnak munkát. Az első vitorlatrimmerünk Tóth Róbert és Litkey Balmaz, ők tudják egymást váltani a vitorlabeállításnál, s ha mindketten fáradtak, tudok úgy menni, hogy ők pihennek és én figyelek. A Kékszalagon gyakran megesik, hogy hosszú tíz perceken keresztül szinte semmi meló, azután viszont nagyon besűrűsödik, ezért nem szabad, hogy lankadjon a figyelem, ezt is gyakorolni kell.
– Miként talál motivációt ennyi év után is, hogy újra meg újra felépítse a csapatot, a felkészülést, a versenyt?
– A katamarán annyira szórakoztató és annyira friss, hogy öröm vele vitorlázni. 2014 óta katamaránozunk, de az első év jóformán szenvedéssel telt, úgyhogy inkább úgy fogalmaznék, 2015-től megyünk ezzel a hajóval. De amikor a Kékszalagnak vége, akkor letesszük, szétszéledünk, és elkezdünk kisebb osztályokban, akár egymás ellen is versenyezni. Így azután amikor újra eljön a Kékszalag-kampány, mindannyian éhesek vagyunk arra, hogy ezzel a különleges technikával vitorlázzunk.
– Mit lehet tudni az ellenfelekről?
– Két olyan hajó jön, mint a miénk – ez megerősíti a választásunkat –, és összesen négy-öt olyan hajó van, amely esélyes a végső győzelemre. Bizonyos szélerőig egy négyes csoport alkotja az esélyesek táborát, bizonyos szélerősség fölött pedig egy másik négyes. Jó hír, hogy mi ott vagyunk ennek a két halmaznak a metszetében.
– Ez teher?
– Nyilván teher, de én jól bírom, még inspirál is. Összeszedettebb, koncentráltabb, erősebb leszek azáltal, hogy az esélyesek között tartanak számon, és bízom benne, hogy ez egy ideig még nem is változik meg.
– Apropó, változás! Más lett valami az előző évekhez képest?
– Abból a szempontból igen, hogy az elmúlt kilenc évet télen Olaszországban töltöttem, különböző versenyeken, most azonban nem. Áprilisban szálltam be a mókuskerékbe, és meg kell hogy mondjam, jólesett a téli pihenés. Hosszú évek után jó volt egy kicsit mást csinálni. Sokat vitorláztam most is, jóformán mindennap, de egyáltalán nem versenyeztem.
– Hogy bírta ki?
– Hiányzott, hiányzott… De mindennap kimentem a vízre egyedül egy kis hajóval – ezt választottam a versenyek helyett. Andalúziában laktunk a télen, onnan az olasz versenyekre átrepülni sokkal bonyolultabb, mint itthonról, sokkal több benne a várakozási idő, és ezt már nem akartam. Inkább levittem egy kis Lasert Andalúziába, és azzal vitorláztam.
– Lasert?
– Tudom, ez olyan, mintha egy Formula–1-es pilóta hirtelen gokartozni kezdene… Kissé furcsa, de van benne kihívás és élvezetes is. Annak idején nagyon sokat vitorláztam Laserrel, kétségtelen, hogy a mostani előtt legutóbb 'kilencvenhatban.
– Nem ma volt…
– Hát nem, de higgye el, élveztem, és ment is.
– Olvastam, hogy nem csupán a versenyzés mozgatja, hanem vitorlákat is gyárt. Mondana erről valamit?
– Soponyai Géza épített egy új tízméteres hajót, amely nagyon innovatív, modern formájú, és szerintem szép is. Büszkeség, hogy én készíthettem hozzá a vitorlákat, s még nagyobb, hogy jól teljesítenek, Géza elégedett velük. Igaz, részletesen megbeszéltük, milyen íveket tegyünk bele, mi hogyan lenne optimális, s amit elmondott, az alapján próbáltam megtervezni a megfelelően „lapos” vitorlákat. Örülök, hogy sikerült.
– Térjünk vissza a Kékszalagra: irány a tizennegyedik győzelem?
– Mi más lehetne a cél?!
A Kékszalag Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A versenyt az a hajó nyeri meg, amely a leggyorsabban vitorlázza körbe a Balatont a balatonfüredi rajttól az ugyancsak ott felállított célig. A nevezőknek légvonalban 155 kilométert kell megtenniük, amire maximum 48 óra áll a rendelkezésükre. A távot évről évre mintegy 3000 profi sportoló teljesíti, a tavalyi verseny rekordokat hozott: 681 hajó állt rajthoz, 545 futott be, amire a viadal történetében még nem volt példa. Remélhetőleg az idén is hasonló érdeklődés kíséri a július 18-án rajtoló versenyt, amely nagyban hozzájárul a vitorlásturizmus és a balatoni idegenforgalom fejlődéséhez. A címvédő a svájci Safram, amely több mint 12 órás futamidővel tavaly megelőzte a Litkey Farkas kormányozta Previtalt és a Józsa Márton irányította Opel Fifty-Fiftyt. Utóbbi tartja egyébként a Kékszalag rekordját: 2014-ben 7 óra 13 perc alatt teljesítette a távot. |