Darts: sporttörténelmi esemény, magyar hölgy a PDC színpadán

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.06.09. 13:08
Sportágtörténelmi jelentőségű hírről számolt be szombaton a dartssport első számú szervezete, a PDC a hivatalos közösségi csatornáin a Hamburgban zajló csapat-világbajnokság kapcsán: a vajdasági magyar Bata-Bogdanov Daniella az első nő, aki hivatalos személyként a PDC nagyszínpadán dolgozik.

Miután véget ért a hamburgi World Cup of Darts harmadik játéknapja, és kialakult a vasárnap délutáni negyeddöntő párosítása, magyar szíveket melengető információt osztott meg a PDC a közösségi felületein: Bata-Bogdanov Daniella az első nő, aki a PDC kiemelt, televízióban is közvetített versenyein hivatalos személyként, esetében íróként a színpadon dolgozhat.

A vajdasági hölgy két éve tevékenykedik a PDC Europe-nál jegyzőkönyvvezetőként, a European Tour-állomásokon többször is lehetett már látni a világsztárok társaságában a színpadon, de ilyen rangos PDC-tornán, mint a hamburgi csapat-világbajnokságon korábban még nem dolgozhatott – nemcsak ő, hanem egyetlen hölgy kollégája sem.

Hogy másképpen fogalmazzunk: a PDC Europe-nál dolgoztak – s mind a mai napig dolgoznak is – nők a versenyeken, de a PDC bármely kiemelt tornáján Bata-Bogdanov Daniella az első hölgy, aki szerepet kapott. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a férje, Bata József is a PDC alkalmazásában áll.

Bata-Bogdanov Daniella a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, óriási megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a csapat-vb-n, és a legnagyobb nemzetek – így Hollandia, Skócia és a már kiesett Anglia – mérkőzésein írhat.

A félreértések elkerülése végett azt is megemlítjük, hogy Bata-Bogdanov Daniella nem mérkőzésvezetőként, hanem íróként dolgozik a színpadon, tehát a hangját nem hallhatjuk a versenyeken. Viszont láthatjuk őt, vélhetően a csapat-vb záró napján is, ami óriási büszkeséggel tölthet el bennünket.

DARTS, CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG (HAMBURG)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
13.00 (Tv: Sport2)
Írország–Ausztria
Kanada–Hollandia
Skócia–Belgium
Új-Zéland–Japán
Az elődöntőt és a döntőt vasárnap este (19.00) játsszák.

Legfrissebb hírek

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
23 perce

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
8 órája

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
15 órája

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42
Ezek is érdekelhetik