Darts: a német örül, hogy az izgulós magyarok ellen kezdenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 17:36
null
A 22 éves Max Hopp az ötödik csapat-vb-jére készül (Fotó: AFP)
Örül a magyarok elleni kezdésnek a hét végi csapat-világbajnokság előtt Max Hopp, a német dartscsapat egyik tagja. Hopp és társa, Martin Schindler hazai pályán, Hamburgban lép színpadra a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó eseményen, amelynek első fordulójában a Székely Pál, Végső János duóval csap össze.

„Nagyon jó lesz hazai pályán játszani, az egész közönség minket buzdít majd – mondta a 22 éves Hopp a dartsnews.com szakoldalnak. – Örülök a sorsolásnak, kedvez nekünk, hogy a magyarok ellen játsszuk az első meccset.”

Hopp a 25. helyen áll a PDC világranglistájáén, Schindler az 51. A magyarok közül egyedül Székely Pált jegyzik a profi szervezet ranglistáján, a hollandiai Dutch Darts Masters tornán a főtáblára jutásért kapott 1000 fontjával holtversenyben 156, Végső János viszont nincs a rangsorban, ezért hazai selejtezőn kellett kivívnia a csapat-vb-részvételt.

„Hollandiában láttam Székely Pált játszani Raymond van Barneveld ellen. Úgy tűnt, kicsit ideges volt, ami természetesen amiatt van, hogy nincs akkora rutinja az ilyen versenyeken, mint nekünk Martinnal” – fogalmazott az ötödiki vb-jére készülő Hopp Székelyről.

Hopp a szaklapnak nyilatkozva elmondta, sajnálja, hogy csak az első fordulóban és a döntőben kell páros meccset játszani, a többi fordulóban csak akkor kerül sor erre, ha a végsőkig kiélezett a találkozó.

„Remélem, változtatnak a lebonyolításon, és a jövőben több páros meccs lesz. Azt sem bánnám, ha csak ilyen formátumban játszanánk az egész vébén. Szeretek párosozni” – mondta Hopp, aki szerint az angol és a holland párosban történt változások (előbbi zsinórban a negyedik évben indul más-más kettőssel, utóbbiból hosszú évek után került ki Van Barneveld Michael van Gerwen mellől) miatt nyíltabbá vált a vb.

Legfrissebb hírek

Hengerelt a világelső, és a kihívója is simán továbbjutott a darts Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
22 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
2025.10.23. 23:11

A tavalyi győztes nélkül rajtol a darts Eb, amelyen Littler világelső lehet

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:13

Darts: Nem akartam mást nézni a tévében, ha én is ott lehetek – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
2025.10.22. 09:24

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40
Ezek is érdekelhetik