Oscar-díjas „reklámarcra” talált a pingpong az Egyesült Államokban

Elérkezett a sporttörténeti pillanat, amikor is a hústornyokat felvonultató, nagy méretű (adott esetben tojás alakú), nehéz vagy kemény labdával játszott sportágak földrésznyi paradicsomában helyet szorítanak egy pehelysúlyú sportágacskának, amelyben minden a két és fél grammos labdácska körül forog. A szűk két hete véget ért budapesti asztalitenisz-világbajnokságon hozta meg döntését a nemzetközi szövetség (ITTF), hogy 2021-ben – a pingpong történetében először – az Egyesült Államok, közelebbről Houston rendezi meg az egyéni vb-t, egyúttal 82 esztendőt követően első alkalommal nem európai vagy ázsiai ország látja vendégül a mezőnyt. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a 2022-es csapat-világbajnokságot a kínai Csengtu kapta meg, és láttuk a fotót, ahogy egy csoportba verődve vigyorognak amerikaiak és kínaiak, rögtön felötlik a politikai párhuzam: az 1971-es nagojai vb után meghívták Kínába az amerikai válogatottat, és nagy lendületet kapott a „pingpongdiplomácia” néven elhíresült folyamat. Júliusban Henry Kissinger külügyi tanácsadó előkészítette Richard Nixon amerikai elnök és a pártvezető Mao Ce-tung pekingi találkozóját, amelyre 1972 februárjában került sor – vagyis 2021-ben és 2022-ben a „pingpongdiplomácia” fél évszázados jubileumát is ünneplik Houstonban és Csengtuban…

Na de amikor ez a cikkötlet megszületett, még nem futott be Houston, ellenben az asztalitenisz különös amerikai kötődésére szerettük volna felhívni a figyelmet. Egy művészre. Egy Oscar-díjas színésznőre. Susan Sarandonra. Ha hiszik, ha nem, az Újvilágban nem találni nála nagyobb pingpongőrültet, nem túlzás azt állítani, hogy ő a sportág nagykövet asszonya, hittérítője.

Sohasem fért a bőrébe, a világot mindenáron megváltoztatni akaró típus, emberi jogi aktivista, feminista, a lecsúszottak szószólója, az UNICEF jószolgálati nagykövete, elnökválasztási kampányok aktív szereplője. Egyúttal jól is akarja érezni magát a világban, ezt szolgálja például a kaucsuklabda iránti rajongása. Holly­woodban néhányan biztos rangon alulinak gondolják kötődését, egy újságíró egyenesen iróniát vélt felfedezni benne. Sarandon így reagált: „Hogy ez az egész, pingponghoz fűződő kapcsolatom ironikus? Bárcsak az lenne! Szeretem az iróniát…” Mint ahogy a humort is. Egy videóban például hat érvet sorakoztat fel az asztalitenisz mellett: 1. Nem kell más cipőjét viselni, mint bowlingban. 2. Olyan ruhát húzhatsz fel, amilyet akarsz, nem kell elegáns galléros ingbe bújnod, mint a golfozóknak. 3. Ha behorpad a pingponglabda, és éppen van nálad egy fazék forró víz, csak beleteszed, és máris visszanyeri az alakját. 4. Az alkoholtól való bármilyen szintű befolyásoltság alatt űzhető. (Egy alkalommal olyan házi versenyt rendeztek, amelyen kizárólag ittas állapotban volt szabad részt venni, amit alkoholszondával ellenőriztek.) 5. A pingpong nem ismer társadalmi osztályokat. Még nem hallott olyanról, hogy egy nőt eltiltottak volna a pingpongasztaltól, mint ahogy délen távol tartják a gyengébbik nemet a golfpályáktól. 6. „Azért szeretem az asztaliteniszt, mert Richard Nixont egy hétre elszólította az országból a »pingpongdiplomácia«…”

A sportág iránti szerelme akkor lobbant lángra, amikor egy üzlettársa házában pingpongpartin vett részt, és – hiába, emberi jogi aktivista – tetszett neki, hogy olyan időtöltésről van szó, amelyben a nők legyőzhetik a férfiakat, a gyerekek a felnőtteket. Később kiderült, a házigazda nagy álmot kerget, olyan szórakozóhelyet, közösségi teret szeretne megvalósítani, ahol több asztalon kedvére ütheti a vendég a kaucsuklabdát, egyúttal finom ételeket-italokat szolgálnak fel, és jó zene szól. Így született meg a SPiN nevű étterem- vagy inkább pingpongbárlánc, amelynek résztulajdonosa és arca lett Susan Sarandon. New Yorkban nyitották meg 2009 szeptemberében a brand első egységét, amelyet újabb „láncszemek” követtek. Tudomásunk szerint jelenleg nyolc, az asztaliteniszre épülő nívós szórakozóhely fémjelzi a SPiN-t, a színésznőt pedig egy idő után a „leghíresebb amerikai asztaliteniszezőnek” kezdték titulálni.

Az Oscar-díjat 1996-ban a Ments meg, Uram! című filmben nyújtott alakításáért (Helen Prejean nővért játssza) elnyerő Sarandon szociális érzékenysége és pingpongszeretete együtt is gyümölcsözik. A SPiN-t működtető vállalkozás alapítványokkal áll kapcsolatban, New Yorkban például több, főleg fekete diákokat tanító-nevelő iskolának adományoztak asztalokat, és tető alá hozták a bajnokságukat. A színésznő 95 ezer dollárral támogatta a programot.

Művészi ízlését a pingpongban sem tudja letagadni. Olyannyira tiszteli a sportág Mozartját, Jan-Ove Waldnert, hogy amikor életműdíjasként meghívást kapott a 2009-es stockholmi filmfesztiválra, a szervezőket megkérte: tegyék lehetővé, hogy találkozhasson az olimpiai és hatszoros világbajnokkal. Vágya teljesült, a svéd klasszis azóta többször is járt a SPiN rendezvényein, például 2010 júliusában és 2011 decemberé­ben a négyszeres vb-győztes Mikael Appelgrennel bemutatózott New Yorkban. Sarandon a 2011-es sanghaji filmfesztivál idején felélesztette az amerikai-kínai „pingpongdiplomáciát” is. A kétszeres ötkarikás és 11-szeres vb-győztes Vang Li-csinnel „randevúzott” egy talkshow-ban, sőt a világranglistát 2000 szeptemberétől csaknem 25 hónapig vezető labdazsonglőr edzést is tartott neki.

A 72 éves színésznő pingpongnagyköveti missziója is megérne tehát egy Oscart, és remélhetőleg gondolnak rá 2021-ben Houstonban – díszvendégként ott a helye az első amerikai asztalitenisz-világbajnokságon!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. május 11-i lapszámában jelent meg.)