Darts: Székely Pál Van Barneveld ellen kezd Zwolléban

Vágólapra másolva!
2019.05.24. 11:10
A hollandiai Zwolléban rendezik a PDC European Tour idei hetedik viadalát, melyre Székely „Penge” Pál is szerzett indulási jogot. A magyar dartsjátékosnak nem lesz könnyű dolga, rögtön az első fordulóban egy igazi klasszissal, az ötszörös világbajnok Raymond van Barnevelddel került össze.

Székely Pál a márciusi budapesti kvalifikációs versenyen harcolta ki a részvételt a 140 ezer font összdíjazású hollandiai versenyre, melyet a European Tour 2012 indulása óta minden évben megrendeznek. harcolta ki a részvételt a 140 ezer font összdíjazású hollandiai versenyre, melyet a European Tour 2012 indulása óta minden évben megrendeznek.

Nehéz lenne azt írni, hogy Székelynek szerencséje volt a sorsolással, ugyanis az első körben a hazaiak egyik legnevesebb játékosa, Raymond van Barneveld ellen kell tábla elé állnia. Az 52 éves holland egyike azon három dartsjátékosnak, aki öt világbajnoki címig jutott: Barney négyszer (1998, 1999, 2003, 2005) nyert a BDO által szervezett tornán, s egyszer a PDC tornáján is a csúcsra ért, Phil Taylort legyőzve a fináléban egy elképesztően izgalmas mérkőzésen. PDC-s pályafutása során összesen 29 címet nyert, a Premier League-ben (2006) és a PDC-világbajnokságon (2009) is ő volt az első, aki megcsinálta a kilencnyilas leget – vagyis kilenc dobással 501-ről kiszállt.

SZÉKELY REAKCIÓJA

A 2019-es Dutch Darts Masters pénteken veszi kezdetét és vasárnapig tart, Székely az első nap utolsó előtti mérkőzését játssza, így minden bizonnyal csak este tíz után kezdődik el a mérkőzés, amely hat nyert legig tart. A továbbjutó a második fordulóban a Premier League hetedik helyén végző Michael Smith-szel találkozik, míg ennek a párharcnak a győztese jó eséllyel Michael van Gerwennel játszhat.

Érdekesség, hogy Székelyék meccse előtt éppen Max Hopp játszik, akivel – és társával, Martin Schindlerrel – a június eleji csapat-világbajnokságon élesben is megmérkőzhet a Székely Pál, Végső János magyar duó.

DARTS
DUTCH MASTERS, 1. FORDULÓ

22.15 körül: Székely Pál–Raymond van Barneveld

Legfrissebb hírek

Jehirszki György Chris Dobey ellen kezd a Poland Darts Mastersen

Egyéb egyéni
2025.07.04. 07:28

Az idegek harca: vajon eltalálja-e a dartsklasszis az almát az influenszer szájában? – videó

Egyéb egyéni
2025.06.25. 12:31

A csehek és a lengyelek is kapnak egy helyet a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.18. 11:36

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.17. 11:29

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18
Ezek is érdekelhetik