Torna Eb: Péter Sára a hetedik lett ugrásban

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 17:55
Péter Sára hetedik lett ugrásban a tornászok szczecini Európa-bajnokságának szombati versenynapján, melyen négy szeren orosz győztest avattak.

A Postás SE sportolója hetedikként jutott tovább a csütörtöki selejtezőből (13.983 pont), és bár a helyezése nem változott, a pontszámán sikerült javítania (14.066). Az első gyakorlatára 14.533-at kapott, a második ugrása viszont alacsonyabb kiinduló pontszámú volt, ráadásul a leérkezéskor némileg elszökkent, így ez 13.600-at ért.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen már otthon úgy készültem, és abban reménykedtem, hogy ott lehetek a legjobb nyolc között, bár tudtam, hogy a második ugrásom gyengébb. Ahogy felmentem a pódiumra, minden izgalmam elszállt, csak az ugrásra koncentráltam” – idézte a szövetség közleménye Péter Sárát.

Hozzátette, érezte, hogy jól sikerült az első gyakorlata, de azon még ő is meglepődött, milyen magas pontszámot kapott. Ez egyben nagyon feldobta a második ugrása előtt, ami viszont – bevallása szerint – lehetett volna egy kicsit pontosabb.

„Nagyon büszke és elégedett vagyok, Sára jó úton halad. Az első ugrása nagyon erős, kiemelkedő a mezőnyben és bizakodásra adhat okot. Tudtuk, hogy a második alacsonyabb pontszámú, de a világbajnokságra megpróbálunk begyakorolni egy jóval magasabb kiindulójú ugrást” – mondta Draskóczy Imre szövetségi kapitány.

A szombaton kiosztott öt aranyérem közül négyet orosz tornász nyert, a versenynap legmagasabb pontszámával ugyanakkor a brit Max Whitlock büszkélkedhet, aki nagy fölénnyel győzött lólengésben. Gyűrűn a magasabb kiviteli pontszám döntött Gyenyisz Abljazin javára.

A lengyelországi kontinensviadal vasárnap a férfi ugrás, korlát és nyújtó, illetve a női gerenda és talaj döntőjével zárul, de ezekben nem lesz magyar versenyző.

Eredmények, szerenkénti döntők

Férfiak, gyűrű, Európa-bajnok

1. Gyenyisz Abljazin (Oroszország) 14.966 pont
2. Marco Lodadio (Olaszország) 14.966
3. Vahagn Davtijan (Örményország) 14.933
Lólengés, Európa-bajnok
1. Max Whitlock (Nagy-Britannia) 15.533 pont
2. Cyril Tommasone (Franciaország) 14.800
3. Vladiszlav Poljasov (Oroszország) 14.600
Talaj, Európa-bajnok
1. Artur Dalalojan (Oroszország) 15.100 pont
2. Artem Dolgopyat (Izrael) 14.900
3. Dmitrij Lankin (Oroszország) 14.800

Nők
Ugrás, Európa-bajnok

1. Marija Paszeka (Oroszország) 14.516 pont
2. Coline Devillard (Franciaország) 14.450
3. Ellie Downie (Nagy-Britannia) 14.316

7. Péter Sára 14.066
Felemáskorlát, Európa-bajnok

1. Anasztaszija Iljankova (Oroszország) 14.833 pont
2. Anzselina Melnyikova (Oroszország) 14.533
3. Alice D'Amato (Olaszország) 14.400

Legfrissebb hírek

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

Torna
2025.01.12. 20:14

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – képgaléria

Torna
2025.01.09. 19:12

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

Torna: a felnőttek között is érdemes lesz odafigyelni Zámbori Zalára

Utánpótlássport
2025.01.04. 17:08

A legnagyobbak búcsúznak Keleti Ágnestől, köztük Nadia Comaneci

Torna
2025.01.04. 09:20
Ezek is érdekelhetik