Birkózó Eb: Sastin és Dénes kikapott a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 14:33
A 62 kilós Sastin Marianna és az 53 kilogrammos Dénes Mercédesz is kikapott a negyeddöntőben a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján.

Sastin és Aurora Campagna is óvatosan kezdte a negyeddöntőt, 1:45 perc elteltével az olaszt intették meg, Sastin pedig továbbra is remekül védekezve 1:0-s előnyhöz jutott. A felek a szünetig hátralévő időben sem bírtak egymással és a pihenő után sem tudott egyikük sem újítani. Több mint két perccel a vége előtt Sastint intették, de az akciókényszerben ő sem tudott pontot csinálni, ami Campagna egyenlítését jelentette. Még nagyobb bajba került Magyarország egyetlen női birkózó-világbajnoka, amikor egy földharcban olasz ellenfele kerekedett felül (1:3). A Vasas versenyzője a hajrában mindent megpróbált, s bár egy kitolással szépített, a mögé kerülés az utolsó másodpercekben nem jött össze. A magyarok videózást kértek, de hiába, 4:2-es vereség lett a vége.Sastin és Aurora Campagna is óvatosan kezdte a negyeddöntőt, 1:45 perc elteltével az olaszt intették meg, Sastin pedig továbbra is remekül védekezve 1:0-s előnyhöz jutott. A felek a szünetig hátralévő időben sem bírtak egymással és a pihenő után sem tudott egyikük sem újítani. Több mint két perccel a vége előtt Sastint intették, de az akciókényszerben ő sem tudott pontot csinálni, ami Campagna egyenlítését jelentette. Még nagyobb bajba került Magyarország egyetlen női birkózó-világbajnoka, amikor egy földharcban olasz ellenfele kerekedett felül (1:3). A Vasas versenyzője a hajrában mindent megpróbált, s bár egy kitolással szépített, a mögé kerülés az utolsó másodpercekben nem jött össze. A magyarok videózást kértek, de hiába, 4:2-es vereség lett a vége.

Dénes nagyon álmosan kezdte mérkőzését, s ezt alig néhány másodperc alatt kihasználta a holland Jessica Cornelia Franciska Blaszka egy mögé kerüléssel (0:2). Ezt követően egyik birkózó sem tudta a rákényszeríteni az akaratát a másikra, mindketten stabilan álltak a lábukon, azaz sokáig nem volt sikeres akció. A hajrában viszont a holland egyik lábra támadása után Dénes fogást talált ellenfelén, akit kitolt a szőnyegről, s amikor Blaszka megpróbált ellépni, akkor sikerült földre vinnie és mögé kerülnie (2:2). Az egyenlítés az utolsó akció révén neki kedvezett, viszont nem tudta kivédekezni a hátralévő másodperceket, 3.7-tel a vége előtt Blaszka kitolta a küzdőtérről – a magyarok ismét hiába kértek videobírót, a visszajátszás igazolta, hogy Dénes kilépett (2:4).

Sastin és Dénes mellett a 65 kilós Sleisz Gabriella is bízhat még a vigaszágban, mert az ő legyőzője is négy közé jutott.

A délutáni programban az 57 kilós Barka Emese a tavaly egy súlycsoporttal feljebb Eb-ezüstérmes bolgár Mimi Nikolova Hrisztovával küzd a fináléba kerülésért, míg este az 59 kilós Galambos Ramóna és a nehézsúlyú Németh Zsanett a bronzmérkőzésen lesz érdekelt: előbbi a címvédő és tavaly vb-ezüstérmes török Elif Jale Yesilirmakkal, utóbbi a norvég Iselin Maria Moen Solheimmel találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik