Birkózó Eb: Fritsch és Nagy is kikapott a negyeddöntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.13. 16:24
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában Fritsch Róbert technikai tussal, a 82 kilós Nagy Péter 2:1-re kapott ki a negyeddöntőben a bukaresti birkózó Európa-bajnokság szombati napján.

Fritsch a nyolcaddöntőben aratott gyors sikerét követően ezúttal még gyorsabban maradt alul. Abujazid Mancigov először a szőnyeg széléig tolta a Pénzügyőr újoncát, majd ledöntötte a lábáról (0:2). Később a magyar ugyan majdnem megcsinálta a csípődobást, de az utolsó pillanatban az orosz visszafogott és ebből csinált mögékerülést. A két évvel ezelőtt Eb-bronzérmes Mancigov érezhetően erősebb volt, emiatt tudott rendre ellenállni Fritsch indításainak, és azokat megkontrázva még kétszer földre vitte a magyart, ezzel alig két perc után döntő fölényt (0–8) harcolt ki.

A felnőtt világversenyen szintén debütáló Nagyot mindkét menetben egyszer megintették passzivitás miatt (0:2), de parterhelyzetben nagyszerűen védekezett Emrah Kus ellen. A ceglédi versenyző az utolsó percben nagy hajrát indított, a tavaly vb-ezüstérmes török riválisát is megintették (1:2). Az utolsó másodpercben aztán mindössze egy-két centin múlt a kitolás és egyben a győzelem.

Nagy és Fritsch mellett a délelőtti programban korábban vereséget szenvedő három magyar közül a 97 kilós Varga Ádám bízhat abban, hogy legyőzője vigaszágra segíti, ugyanakkor a 60 kilós Torba Erik és a 67 kilogrammos Krasznai Máté már kiesett, mivel legyőzőjüket azóta felülmúlták.

Az esti éremcsatákban a 87 kilós Szilvássy Erik a bronzért lép szőnyegre, ellenfele a litván Eividas Stankevicius lesz.

 

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18
Ezek is érdekelhetik