Birkózó Eb: Barka Emese az aranyéremért küzdhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.11. 17:23
Barka Emese az 57 kilogrammos súlycsoport elődöntőjében nagyon simán, 11:3-ra győzött a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján, így pénteken már biztosan dobogóra állhat.

A Vasas SC versenyzője nyert már Európai Játékokat, de az Európa- és világbajnokságokon mostanáig csak bronzérmekig jutott, szám szerint hétszer, azaz a fináléba jutással pályafutása legjobb eredményét érte el.

A 29 éves magyar birkózó az első perctől nagy elszántsággal küzdött, nem volt váratlan, hogy Mimi Nikolova Hrisztovát egy perc után figyelmeztették passzivitása miatt. Ennek ellenére Barka maradt támadásban, kitolási kísérleténél viszont a bolgár jó ütemben ellépett, és úgy tűnt, sikerül a mögé kerülése, csakhogy a küzdőtéren kívül rakta le a kezét, így a mi versenyzőnk kapott egy pontot. A négyszeres Eb-bronzérmes magyar ezután derékon ragadta Hrisztovát és a földre rántotta (3:0).

Sürgősebbé vált az akció a bolgárnak, ezért szinte felmászott Barka hátára, aki azonban ekkor is észnél volt, és előrebillenve lerázta magáról, ráadásul mögé kerüléssel ő szerzett újabb két pontot a szünet előtt (5:0).

A folytatásban Barka tovább növelte az előnyét: előbb szabálytalanságért intették – a tavaly egy súlycsoporttal feljebb Eb-ezüstérmes – riválisát, majd kitolta őt a szőnyegről (7:0). Az elkeseredetten támadó Hrisztova türelmetlenségét újabb mögé kerüléssel büntette Barka, aki ekkor már 9:0-ra vezetett. A hátralévő néhány másodpercben ugyan őt is megintették, valamint mindketten egy-egy mögé kerüléssel gyarapították pontjaikat (11:3), de a magyar győzelem már nem forgott veszélyben.

„Végre megvan!” – kiáltott fel két kezét magasba emelve a háromszoros vb-bronzérmes Barka.

Legfrissebb hírek

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50

Bajcajev Vlagyiszlav ötödik helyével indítottunk a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:19

Csütörtökön kezdődik a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny

Birkózás
2025.07.16. 20:10
Ezek is érdekelhetik