Darts: „Van Gerwennek le kell szállnia a magas lóról”

Vágólapra másolva!
2019.03.02. 15:27
null
Michael van Gerwen talán már bánja két hete tett nyilatkozatát (Fotó: AFP)
Két hete Michael van Gerwen a „darts szégyeneként” emlegette Mervyn Kinget, aki pénteken a UK Open eddigi legnagyobb meglepetését aratta azzal, hogy legyőzte a világelső hollandot.

Van Gerwen a Players Championship harmadik állomását nyerte meg úgy, hogy az elődöntőben Kinget győzte le. Ezt követően szólt be az 52 éves angolnak, aki szerinte eleve úgy állt a tábla elé, hogy feladta kettejük összecsapását. Ekkor mondta azt, hogy ezzel a hozzáállással King a „darts szégyene”.

A hét végi UK Open negyedik fordulójában ismét találkoztak, és King az egyik fél 10. megnyert legjéig tartó meccs elején elhúzott 7–2-re, aztán övé is lett a mérkőzés 10–6-ra.

Aztán amikor Kinget a meccsről kérdezték, elmondta a véleményét Van Gerwen korábbi kritikájáról.

„El kell ismernem, Michael nem volt csúcsformában, máskor sokkal jobban játszik. Amikor esélye volt a duplára, nem tudta kihasználni – kezdte szimpatikus nyilatkozatát Mervyn King, aztán előjött belőle a pedagógus. – Michaelnek meg kell tanulnia, hogy nem beszélhet tiszteletlenül másokról. Csípem őt, nagy játékos, kedves srác, de le kell szállnia a magas lóról, mert amit mond, bármikor visszaüthet. Miért adnék fel egy elődöntőt?”

„Nagy kár a korai búcsúért, ma a jobb játékos nyert. Minden elismerésem Mervynnek, csak magamat okolhatom. Tanulok a hibámból” – írta a Twitteren Van Gerwen.

Van Gerwen nem először került kellemetlen helyzetbe nyilatkozata miatt, a Premier League rajtja előtt a derékbántalmakkal küzdő Gary Andersont azzal vádolta meg, hogy szimulál, és száz százalékig biztos benne, hogy ott lesz a sorozatban a skót. Anderson pedig visszalépett…

Anderson azóta először indult versenyen, ám – szintén a negyedik körben – kikapott 10–8-ra Steve Beatontól.

Legfrissebb hírek

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42
Ezek is érdekelhetik