Asztalitenisz-vb: a férfiak kapitánya reméli, egyesben is lesz magyar főtáblás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 10:03
A szövetségi kapitány szerint kiugró eredmény lenne, ha magyar férfijátékos egyesben főtáblára jutna és ott egy vagy két kört menne az áprilisi, budapesti asztalitenisz-világbajnokságon.

Aranyosi Péter, a férfiak szakvezetője a vb sajtócsapatának nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy a sportág az utóbbi húsz évben robbanásszerűen fejlődött, olyan országok váltak nagyhatalommá, amelyekről korábban el sem lehetett képzelni, hogy világklasszisokat tudnak nevelni.

Bízom benne, hogy egyesben lesz magyar a főtáblán, és ott jó játékot láthatunk tőle, vagy tőlük. Párosban, vegyes párosban más a helyzet, ott remélhetőleg a tizenhatos mezőnnyel is kacérkodhatunk. Ne feledjük: nálunk csak egyszer lehet hibázni. Itt nincs vigaszág” – mondta.

A kapitány kiemelte, hogy a nemzetközi szövetségnek több mint kétszáz tagországa van, és egyre népszerűbb a sportág, így akik áprilisban kilátogatnak a Hungexpóra, azok minőségi sportkavalkádot láthatnak.

Budapesten több mint száz ország legjobbjai indulnak, és minden bizonnyal kiélezett meccseket láthat a közönség” – tette hozzá Aranyosi Péter.

Legfrissebb hírek

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
3 órája

Asztalitenisz: Póta már biztos vb-résztvevő

Egyéb egyéni
2025.02.25. 13:56

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30

Asztalitenisz: Póta Georgina a román Samara ellen játssza az Európa Top 16 nyolcaddöntőjét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 20:32

Asztalitenisz: Jónyer és a Jónyer, Gergely páros ötven évvel ezelőtti vb-aranyát ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.02.19. 16:34

Népsport: két aranyat nyertünk, egyről önként lemondtunk

Népsport
2025.02.13. 11:14

Adományokból élő világverő magyarok

Népsport
2025.02.08. 13:39

Asztalitenisz: Póta a selejtező második körében búcsúzott a Grand Smashtől

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:01
Ezek is érdekelhetik