Tokió 2020: összegyűlt a hulladék az érmekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.08. 18:53
Teljesül a tokiói olimpia szervezőinek terve, és teljes egészében újrahasznosított elektronikai eszközök anyagából gyártják az érmeket.

A 2020-as nyári játékok szervezői 2017-ben közölték terveiket, és meghatározták, hogy az olimpiai érmek gyártásához 30.3 kilogramm aranyra, 4100 kilogramm ezüstre és 2700 kilogramm bronzra lesz szükségük. Ehhez országszerte helyeztek ki konténereket, amelyekbe az emberek használt mobiltelefonjaikat, laptopjaikat és hasonló telekommunikációs eszközeiket dobhatták.

2018 novemberéig 47.5 tonna hulladék gyűlt össze, plusz ötmillió használt mobil az egyik szolgáltató külön akciójában – ebből már meglesz a kellő mennyiségű alapanyag.

A szükséges bronzmennyiség tavaly júniusra meglett, míg októberre az aranynak a 90, az ezüstnek pedig a 85 százaléka gyűlt össze. A szervezők szerint márciusra feldolgozzák a maradék hulladékot, és teljesül a terv, így minden olimpiai érem újrahasznosított színesfémből készül.

A riói olimpián az érmek alapanyagának 30 százalékát tették ki újrahasznosított fémek.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Száz nappal az olimpia előtt öt aranyat jósol a Gracenote a magyaroknak

Egyéb egyéni
2024.04.17. 09:54

Bemutatták a párizsi olimpia és paralimpia érmeit

Egyéb egyéni
2024.02.08. 12:44

Úszás: minden világversenyen érmet szereztek a mieink – évértékelő

Úszás
2023.01.07. 10:03

Tokió 2020: a megadott adatoknál 20 százalékkal többe került a rendezés

Tokió 2020
2022.12.22. 14:39
Ezek is érdekelhetik