Darts: Gary Anderson visszalépett, nem indul a Premier League-ben!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.04. 12:04
A világranglista negyedik helyén álló Gary Anderson hátfájdalmai miatt visszalépett a Premier League 2019-es idényétől.

Hátfájdalmai miatt a világbajnokság után kezdték el kezelni a kétszeres világbajnok skót játékost, aki nem tudja vállalni a szereplést a Premier League-ben.

„Elnézést kérek a szurkolóktól, hogy nem leszek ott ebben az évben. Próbáltam rendbe jönni a Premier League rajtjára, de fizikailag sem lehetséges, mert ha csak egy kicsit is gyakorlok, már akkor fájdalmaim vannak. Kockáztatnám a karrieremet, ha most nem pihennék és nem kezeltetném magam” – fogalmazott a 48 éves Anderson, aki az egy hónappal ezelőtt véget ért világbajnokságon az elődöntőig jutott.

Az év első rangos tornájától, az angliai Milton Keynesben rendezett Masterstől is visszalépett a skót, azt a tornát vasárnap Michael van Gerwen nyerte meg.

A Premier League-sorozat február 7-én kezdődik Newcastle-ben, míg a londoni négyes döntőre május 23-án kerül sor.

A PDC később bejelentette, hogy nem lesz állandó helyettese Andersonnak, minden állomáson egy helyi kedvenc ugrik majd be a helyére. Természetesen a beugrók meccsei nem számítanak bele az összesített eredménybe, viszont az aktuális ellenfeleik ugyanúgy megkapják az eredményért járó pontot/pontokat.

A 2019-ES PREMIER LEAGUE-SOROZAT ÁLLANDÓ RÉSZTVEVŐI (Zárójelben a játékosok világranglistán elfoglalt helyezését tüntettük fel): Michael van Gerwen (1.), Rob Cross (2.), Peter Wright (3.), Daryl Gurney (5.), Michael Smith (6.), Gerwyn Price (7.), Mensur Suljovic (8.), James Wade (10.),Raymond van Barneveld (28.)

PDC Darts on Twitter

Gary Anderson has withdrawn from the 2019 Unibet Premier League due to a back injury. https://t.co/uZQTGDvkcH


Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik