Év Sportolója Gála: az örökmozgó Rúzsa Magdi a kick-boxra esküszik

Rúzsa Magdi madridi utazásakor a Real stadionjába is ellátogatott

– Tavaly év végén jelent meg ötödik stúdióalbuma, az Aduász, s máris új anyagon dolgozik Presser Gáborral. Azért az nem szokványos, hogy egy előadó ennyire sűrűn jelentkezzen új lemezzel.
– Ez a két anyag két külön világot jelenít meg. Hála Istennek, a közönségem elfogadta, hogy van egy lírai énem, s mellette létezik a pop-rockos vonal, amelyet a nyári fesztiválokon mutatunk meg, s amelynek dalait nagy örömömre rendszeresen játsszák a rádiók. Csak látszatra tűnhet úgy, hogy e két történet egymásba folyik, valójában párhuzamosan dolgoztam a lemezeken. Az Aduászt tavalyelőtt kezdtük el összerakni Szakos Krisztiánnal; valamennyi dalnak én írtam a szövegét, s részese voltam a dallamok születésének is. Presser Pici bácsival két és fél éve indult el a munka. Régóta szerettem volna vele közös albumot, amellyel komoly tartalmakat s mélységeket lehet megmutatni, s amelyre életem végéig támaszkodhatok. Mostanra jutottunk el odáig, hogy mindketten azt érezzük: idén megszülethet a lemez. Ha az Aduász után ezt az albumot is kiadom majd a kezemből, kicsit hátradőlhetek.

– Szerencsére az alkotói munka közepette és a megérdemelt pihenés előtt belefér egy fellépés az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán csütörtökön a Nemzeti Színházban. E szereplés egyúttal jelzés is a sporthoz fűződő kapcsolatáról?
– Megtisztelők az efféle felkérések, de nem mindig tudok rájuk igent mondani. Korábban azért nem énekelhettem a gálán, mert az év sportolóinak ünneplésekor vagy nem tartózkodtam Magyarországon, vagy olyan munkában voltam, amelyből nem tudtam kiszakadni. A mostani február is zsúfolt, hiszen stúdióban dolgozom, s készülök a huszadikán esedékes, nagyon különleges közös koncertre Balázs Jánossal, amelynek a MOMkult ad otthont. Ám vannak események, amelyeket – ha van rá lehetőség – nem szabad kihagyni; örülök, hogy idén ott lehetek a Nemzeti Színházban. S igen, a sport jelen van a mindennapjaimban. Már gyerekként sokat sportoltam, manapság pedig azért edzek hetente ötször-hatszor, mert a turnézás nemcsak szakmai, hanem alapos erőnléti felkészülést is igényel.

– Ha nem sztárvendégként, hanem az év sportolói díjára esélyes sportolóként lépne a Nemzeti színpadára, melyik sportágat képviselné?
– A kézilabdát. Szerettem és komolyan vettem, de az élet nem véletlenül alakul úgy, ahogy. Lehet, hogy a sportban is jó voltam, ám a Jóisten más feladatot szánt nekem, s eltérített a zene irányába. Nem volt könnyű a pályamódosítás, hiszen tízéves koromtól tizenhét-tizennyolc esztendős koromig kézilabdáztam. Fájó szívvel intettem búcsút a játéknak; persze minden váltás nehéz egészen addig, amíg az ember meg nem találja a saját útját. Kézilabdázóként annak idején rengeteget tanultam arról, miként kell közösségben létezni, közös célokért küzdeni, s lám manapság megint csapatjátékos vagyok, hiszen a koncerteken huszonegy tagú stábbal dolgozom együtt.

– Mikor jött el az énekesi karrierjében az a pillanat, amikor elkezdte tudatosan beépíteni
a felkészülésébe a testedzést?
– Éppen a napokban készülök videót forgatni arról, miként zajlanak egy turné előkészületei. Ezt eddig nem mutattam meg a közönségnek, nemigen beszéltem róla, miközben nagyon is fontos fejezet. Miután kétezerhatban megnyertem a Megasztár tehetségkutatót, egy ideig nem találtam a helyemet a világban. Egy korábban nagyon sportos kislány négy-öt évre abbahagyta a testedzést, s nem ügyelt az étkezésére sem. Így ment huszonöt-huszonhat éves koromig, s noha vékony alkat vagyok, akkoriban bizony felszaladt rám vagy tíz kiló. Egy nap felkeltem, belenéztem a tükörbe, s azt mondtam magamnak: te ennél sokkal több vagy, sokkal többre vagy képes. Aznap bevonultam az edzőterembe, s amellett, hogy rendszeresen jártam énektanárhoz, elkezdtem dolgozni azon is, hogy visszakapjam azt a lányt, aki valójában vagyok. A sporthoz tudatos táplálkozás is társult. A koncertek előtti felkészülések idején ma már szigorú diétát tartok. Egy másfél órás bulit nem lehet tökéletes kondi nélkül végigénekelni, az pedig nem fordulhat elő, hogy amikor ugrálok a színpadon, a közönség éneklés helyett szuszogást halljon. Nagyon örülök ennek az átalakulásnak, hiszen a testem visszanyerte eredeti formáját, a tükörből immár egy izmos, erős nő néz vissza rám, ráadásul megtörtént egy erőteljes letisztulás is.

– Ez mit jelent?
– Korábban durván erős sminkek mögé bújtam. Ám rájöttem, hogy emiatt elveszik, lefátyolozódik, amit pedig fontos lenne látnia a közönségnek: a tekintetem, a szemem. Ezért elhagytam a fekete sminket, a műszempillát, s huszonnyolc-harminc éves koromra „normális nő” lett belőlem. Így tért vissza tehát a sport az életembe, s mivel mindent komolyan veszek, amit csinálok – azt hiszem, azért is tudok helytállni ebben a szakmában, mert kicsit katonás ember vagyok, s ha valamibe belekezdek, attól senki sem tud eltéríteni –, hetente ötször-hatszor edzek, a felkészülési időszakban szigorúan diétázom, s odafigyelek rá, hogy eleget aludjak, kipihent legyek. Szükségem is van a feszes rendre, mert nem bírom a szétszórtságot, erősen ragaszkodom a biztos pontokhoz. Ami persze nem jelenti azt, hogy amikor megtehetem, ne szeretnék jókat enni, s ne kedvelném a jó borokat.

– S hogy lett a hagyományos testedzésből bokszolás?
– Sokáig súlyokat emelgettem, csak hát rettentően untam. Próbáltam jógázni, ami remek és hasznos, de sajnos engem az is halálra untatott. Elkezdtem a cross-fittet, mondván, az majd közelebb áll hozzám. Egy alkalommal megláttam az edzőterem sarkában, hogy valakik kick-boxolnak. Felkeltette az érdeklődésemet, s megkérdeztem, ki lehet-e próbálni. Persze, felelte a tréner, s rögvest beírt a másnapi edzésre; azóta is boldogan csinálom. Ez az egyetlen sportág, amely annyira szétszed és kikészít, hogy a foglalkozás után azt érzem: rendben van az energiaszintem, s tudok aludni. Mivel hiperaktív vagyok, ha nem fárasztom le magam – s ez sajnos kiskorom óta így van –, alvászavarom támad. Viszont a boksznak köszönhetően remekül alszom.

– Ha már korábban Presser Gábort említettük, ő énekli a Boksz! című LGT-örökzöldben: „Mindegy, a ringbe kivel szállsz, / ha ő kapja, amit másnak szánsz. / Végül a fejedet nem ütik szét, / pontozónak is mehetsz még.”
– Azért engem ez a veszély nem fenyeget, verekedni ugyanis nem állok le. Kizárólag kardioedzésként tekintek a bokszra, a lényeg a mozgáskultúra elsajátítása. Már csak azért sem szeretnék monoklit a szemem köré, mert nem biztos, hogy a közönség értékelné a színpadon a kék-zöld foltjaimat.

– A Kincsem című kultfilm egyik betétdalát, a Felveszem a szárnyakat ön vitte sikerre, mégis: a harcos bokszhoz miként illeszkedik a lovaglás?
– A lovak gyerekkorom óta jelen vannak az életemben, mindig is szerettem őket, de sohasem lovagoltam. Néhány éve azonban elhatároztam, valóra váltom régi álmomat, s megtanulok lovagolni. Nem véletlenül vonzott, hiszen genetikusan bennünk van, hogy lovas nemzet vagyunk. Annál nagyobb szabadságot sohasem éreztem, mint kint a szabadban, vágta közben. A lovaglás nem csupán sport; feltölti a lelket az állat közelsége, s oldja a stresszes helyzeteket. A lóháton szerzett tapasztalatokat „visszaforgathatom” a szakmámba is: nagyon jó lovasnak kell lenni ugyanis ahhoz, hogy az ember nőként helytállhasson a kőkemény show-bizniszben.

– Egy sportoló karrierjének cölöpjei az eredmények. Egy aranylemezes, rendre telt házas koncerteket adó, a Budapest-sportarénát üzembiztosan megtöltő művész milyen újabb csúcsot célozhat meg?
– Gyerekként nemcsak kézilabdáztam, atletizáltam is. Futóként rendre első akarsz lenni, s ez a versenyszellem benne van a személyiségemben. Élvezem, ha jó a csapat; jó futók között én is gyorsabb vagyok. Igyekszem követni a zenei világtrendeket, megpróbálok mindig mindenben első lenni. Közben önmagammal is versenyzem abból a szempontból, hogy miként tudok még jobb énekes lenni, még jobb dallamokat, még mélyebb tartalmú szövegeket írni. Lépésről lépésre szeretnék eljutni oda, hogy a legeslegjobb látványt én állítsam színpadra, s hogy mindenki azt lássa bennem: ez a lány komolyan veszi, amit csinál.

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. február 9-i lapszámában jelent meg.