Sportlövészet: Sidi nyerte az első légfegyveres Eb-válogatót

Vágólapra másolva!
2019.01.05. 21:48
Sidi Péter érte el a legjobb eredményt a sportlövők első légfegyveres Európa-bajnoki válogatóján, Százhalombattán, ahol 633 körrel nyerte meg a puskások versenyét.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a világ- és Európa-bajnok komáromi sportoló a 60 lövés során végig kiegyensúlyozottan, magas színvonalon teljesített. Eredményéről mindent elmond, hogy mindössze öt tizeddel gyengébb az általa tartott világcsúcsnál.

A szombati viadalon női puskában Zwickl-Veres Kata volt a legjobb magyar 624.2 körös eredménnyel, ám ő is több mint nyolc körrel elmaradt Sidi feleségétől, a román Roxanna Siditől, aki férjéhez hasonlóan nagyszerű sorozatot produkált (632.7 kör).

A pisztolyosoknál Tátrai Miklós és az ebben a számban Eb-bronzérmes Sike Renáta győzött. Előbbi 578 körrel, míg utóbbi új egyéni csúcsot elérve 576 körrel végzett az élen. A női pisztolyosoknál Csonka Zsófia négy körrel maradt el Sikétől, és lett második.

A magyar sportlövőknek három válogatót írt ki a szövetség, s minden versenyzőnek a két legjobb eredményét veszik figyelembe.

„A válogatási elvek hasonlóak a korábbiakhoz, annyi változással, hogy a tavalyi világkupákon a légfegyveres számokban döntős eredményt elért lövők védettséget kaptak, ők biztosan a csapatban lesznek” – nyilatkozta az MTI-nek Győrik Csaba szövetségi kapitány.

A védettség három sportolóra, Sidire, a szintén puskás Péni Istvánra és a pisztolyos Major Veronikára vonatkozik, ugyanakkor legalább két válogatón nekik is kötelező elindulniuk. Szombaton Sidi mellett Major is versenyzett – negyedik lett –, Péni ugyanakkor kihagyta a viadalt.

A március 16. és 25. között sorra kerülő eszéki kontinensviadalra a második válogatót két hét múlva rendezik meg, míg a harmadik a négy hét múlva esedékes országos bajnokság lesz.

Legfrissebb hírek

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32

Mindig a maximumra törekedett a 70 éves Varga Károly

Egyéb egyéni
2025.09.28. 07:30
Ezek is érdekelhetik