Öttusa: brit siker a nőknél, Barta Luca a 10.

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 21:15
A legjobb magyar, Barta Luca a tizedik helyen végzett a budapesti nemzetközi fedett pályás öttusaverseny női döntőjében, amelyet a brit Joanna Muir nyert meg.

A hétfői selejtezőben 12 ország 54 öttusázója szerepelt, majd szerdán, a legjobb 36 között nyolc magyar versenyezhetett. Nem volt köztük a tavaly világ- és Európa-bajnok csapat két alapembere, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia.

„Ők később kezdték a felkészülést, így túl korai lett volna nekik ez a viadal” – mondta az MTI-nek Kállai Ákos szövetségi kapitány, hozzátéve, Kovács és Földházi szombaton elutazik társaival a riói edzőtáborba, és az első világkupán, Kairóban a tervek szerint már ott lesznek az indulók között.
Az Eb- és vb-győztes csapat harmadik tagja, Alekszejev Tamara ezúttal 14. lett.

Két szám után az élen állt a 17 éves Szarka Luca, aki megnyerte a vívást és előzőleg ötödik volt úszásban, de a lovaglásban és a kombinált számban a mezőny második felébe csúszott vissza.

ÖTTUSA
Peridot nemzetközi fedett pályás verseny, Budapest

NŐI DÖNTŐ
1. Joanna Muir (brit) 1392 pont
2. Annika Schleu (német) 1378
3. Gintare Venckauskaite (litván) 1371
...10. Barta Luca 1326

Csütörtökön a férfiak döntőjét rendezik, nyolc magyarral a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Koleszár Mihály karrierje első vk-dobogóját ünnepelhette, második lett Kairóban

Egyéb egyéni
2025.03.01. 15:24

Öttusa: nem vesznek el a sokaságban a miskolci műhely ígéretei

Utánpótlássport
2025.02.24. 20:10

Molnár Janka fél év kihagyás után visszatért

Atlétika
2025.02.03. 09:01

Nem szokványos formában szeretné a sport értékeit közvetíteni Mizsér Attila

Egyéb egyéni
2025.01.25. 14:21

Öttusa: Tamás Botond zsinórban negyedszer lett az év legjobbja

Utánpótlássport
2025.01.16. 20:44

Utánpótlás 2025: vb- és Eb-k mellett EYOF is vár az idén a fiatalokra

Utánpótlássport
2025.01.15. 08:52

Öttusa: Eb-győztesek és vb-dobogósok 2024 legjobb fiataljai között

Utánpótlássport
2025.01.05. 17:20

Multifunkcionális ígéret: amiben elindul, abban bajnok lesz Kósa Nóra

Utánpótlássport
2024.12.30. 09:09
Ezek is érdekelhetik