Darts: halálos fenyegetést kapott a világbajnoki címvédő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.25. 10:16
null
Rob Cross kivonul a közösségi médiából (Fotó: AFP)
A PDC-dartsvilágbajnokság címvédője, Rob Cross halálos fenyegetést kapott a közösségi médiában, ezért a továbbiakban minden ilyen felülettől visszavonul.

 

Ahogy azt már a Sport Tv honlapja is megírta, 2018 világbajnoka a brit Mirrornak nyilatkozott az esetről.

„Azt írta, a halált kívánja a gyerekeimnek. Én egyedül fogok élni, de a feleségem és a gyerekeim meghalnak. Életem végéig boldogtalannak kell lennem. A családom a mindenem. Ők teszik élhetővé az életemet. Ha nem lennének, most nem állnék itt világbajnokként. Akkor talán alkoholista lennék.”

Egyes hírek szerint a fenyegetés Németországból érkezett, de Rob Cross nem tesz feljelentést az ügyben, ehelyett kivonul a közösségi médiából, és többet nem kommunikál személyesen ezeken a platformokon a rajongóival.

„Remélem, a feljelentő most boldog magától. Csakhogy mindenki más szenved miatta, mert én nem posztolok többet a közösségi médiában, és nem is térek vissza. Ha világbajnok leszel, eszedbe sem jut, hogy egy német elmebeteg halálos fenyegetéseket küld a családodnak.”

Legfrissebb hírek

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59

Darts: két ezüstérmet szerzett Tekauer Gréta a romániai WDF-versenyhétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.11. 06:42

Horvát indulója is lesz a Hungarian Darts Trophynak

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:13

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.01. 12:37

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54
Ezek is érdekelhetik