Birkózás: Bácsi Péter „játékos-edző” lesz; Gulyás István távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.06. 18:22
null
Bácsi Péter edzőként is kipróbálja magát (Fotó: Török Attila)
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöksége csütörtöki ülésén egyéb napirendi pontok mellett meghallgatta a beszámolót a nagy sikerű októberi budapesti világbajnokság megrendezéséről, illetve a szövetségi kapitányok jelentéseit a vb-szereplésről.

 

Mindezek megvitatása és elfogadása után Gulyás István, a szabadfogású válogatott szakvezetője felajánlotta lemondását, amit az elnökség elfogadott, a fogásnemi válogatott új vezetéséről a jövő héten születhet döntés. A női válogatott stábjából a tapasztalt Nagy Lajos távozik, de korosztályos szinten marad a szőnyeg mellett – olvasható a hazai szövetség hírlevelében.

A kötöttfogású szövetségi kapitány, Sike András bejelentette, hogy másodedzője, Repka Attila sokirányú elfoglaltságai miatt nem kíván tovább maradni ezen a poszton, amit az elnökség tudomásul vett. A Sikéhez hasonlóan olimpiai bajnok Repka vélhetően a kadetválogatott mellett folytatja majd a munkát. A felnőtteknél az olimpiai és vb-3., Eb-2., nemrég visszavonult Módos Péter, valamint a kétszeres világ- és Európa-bajnok, most Budapesten is győztes Bácsi Péter lesz Sike új segítője – utóbbi még nem fejezi még be a pályafutását, de már elkezd edzősködni a csapat mellett.

Mint ismert, Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség (UWW) elnöke a budapestit nevezte minden idők legnagyobb és legjobb világbajnokságának. A magyar birkózók egy arany- (Bácsi), két ezüst- (Korpási Bálint, Lőrincz Tamás) és egy bronzérmet (Barka Emese), valamint négy ötödik helyet (Sastin Marianna, Németh Zsanett, Olejnik Pavlo, Kiss Balázs) szereztek, s kötöttfogású csapatunk 2. lett a pontversenyben.

Legfrissebb hírek

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Kézilabda: szerdán kezdődik az U19-es fiú-világbajnokság

Utánpótlássport
2025.08.05. 12:45

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25
Ezek is érdekelhetik