Vívás: az elfeledett olimpiai érmes vallomása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.03. 12:52
null
Az 1965-ös Universiadén győztes magyar kardcsapat: Kovács Tamás, Kovács Attila, Kalmár János (balról a harmadik), Meszéna Miklós, Bakonyi Péter (Fotó: MTI, Pálfai Gábor)
Magyar ötletre térnek vissza az olimpikonok legszebb sikereik helyszínére ötven év után. Most éppen Mexikóvárosban tesznek érzelmekkel teli emlékező túrát. Az index.hu ehhez kapcsolódó sorozatában ezúttal Kalmár János, a bronzérmes férfi kardcsapat tagja tekintett vissza az 1968-as olimpiai játékokra.

 

„Csalódottak voltunk mi is. Ezért is örültem most annak, hogy együtt lehettem a korábbi bajnokokkal, akik valami igazán komoly dolgot csináltak ebben a városban, ezen az olimpián” – mondta az index.hu-nak Kalmár János, aki New Orleansból érkezett az emléktúra helyszínére. 1970-ben egy bécsi verseny után nem tért haza, és orvosként futott be karriert az Egyesült Államokban, míg itthon hallgattak a távozásáról.

„Mi kikaptunk az olaszoktól az elődöntőben, nem lehettünk maradéktalanul büszkék – folytatta a visszaemlékezést az olimpiai bronzérmes kardvívó, aki 1962-ben ifjúsági világbajnokságot nyert, míg az olimpia után vb-2. volt Kubában. – Nem tudom, hogy rászolgáltunk volna-e az aranyra, hogy mi voltunk-e a legjobb csapat. De sajnos a döntőben a későbbi győztes szovjetek tudását nem tesztelhettük le. A csalódottság érzése nem változik bennem ennyi idő után sem, noha pozitívan szemlélem sportolói pályafutásomat. Ha otthon maradok, talán megnyerjük a 'hetvenkettes olimpiát.

Kalmár családi hátterével, énekesként ismertté vált édesapja megpróbáltatásairól, amiket a kommunizmus évei alatt kellett átélnie, bővebben is foglalkozik az index.hu cikke.

Az állambiztonság által szemmel tartott Kalmár a saját sorsa alakulásával kapcsolatban így fogalmazott: „Az én sorsom így volt megírva. Az 1984-es olimpián még jártam, versenybíróként alkalmaztak. Furcsa irónia, de én kicsit hálás vagyok, hogy valaha zaklattak és elüldöztek. Különben nem kerültem volna át a napos oldalra, valószínűleg soha nem derülhetett volna ki, alkalmas vagyok-e előadások tartására, orvosok tanítására. Groteszk és paradox, de velem jót tettek azzal, hogy nem hagytak békén, hogy megkeserítették a mindennapjaimat.”

A teljes cikket itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik