Darts: elszámolta a kiszállót, de így is legyőzte Végső Jánost

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 09:34
Rangos nemzetközi versenyeket rendeztek a hét végén Budapesten, a Hotel Hungaria City Centerben a 20. Hungarian Open keretein belül: a szombati Hungarian Classicon és a vasárnapi Hungarian Mastersen egyaránt értékes világranglistapontokat lehetett szerezni, és az összedíjazás sem volt épp csekély: csaknem 10 000 euró. A 20 ország 197 férfi és 33 női indulója között sok volt a magyar, a felnőttek között két második helyezésnek örülhettünk.

Rég hallatott már magáról Végső János: a 27 éves pestújhelyi dartsos 2016-ban villantott nagyot, amikor két PDC European Tour-versenyen (Mülheimben, majd Hildesheimben) is feljutott a főtáblára, az egyikre éppenséggel az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld kiverésével, és tavaly is felbukkant a PDC nagyszínpadán, akkor Frankfurtban, a nem hivatalos csapatvilágbajnokságon, a World Cup of Dartson a magyar válogatottban Mester Zoltán oldalán.Végső János: a 27 éves pestújhelyi dartsos 2016-ban villantott nagyot, amikor két PDC European Tour-versenyen (Mülheimben, majd Hildesheimben) is feljutott a főtáblára, az egyikre éppenséggel az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld kiverésével, és tavaly is felbukkant a PDC nagyszínpadán, akkor Frankfurtban, a nem hivatalos csapatvilágbajnokságon, a World Cup of Dartson a magyar válogatottban Mester Zoltán oldalán.

Idén eddig leginkább a Magyar Darts Ligában remekelt, az országos bajnokságon alig indult, és a nemzetközi porondon is elkerülték a nagyobb sikerek – egészen mostanáig: szombaton a döntőig menetelt a Hungarian Classicon a 256-os táblán erőnyerőként indulva, majd utána hat győzelmet aratva. A jelenlegi legjobb szlovén dartsos, Benjamin Pratnemer állította meg a döntőben, 88.48-as átlagot dobva 6–5-re győzve a 86.49-es körátlagot felmutató magyar fiú ellenében még úgy is, hogy 5–4-es vezetésénél elszámolta a 104-es kiszállóját, és besokallt. Szinte ugyanilyen hibát követett el egyébként vasárnap is, akkor a Hungarian Masters döntőjében ugyancsak 5–4-es vezetésénél, csak akkor a román Gabriel Pascaru ellen a 93-as kiszállót számolta el – ezek a bakik láthatóak a mellékelt videókon –, de hogy mennyire jól tud koncentrálni, azt bizonyítja, hogy mégis ő nyerte meg mind a két kupát.

PRATNEMER ELSŐ…

…ÉS MÁSODIK BAKIJA

Másik felnőtt finalistánknak a hölgyek között örülhettünk szintén szombaton, amidőn a betegsége után egyre jobb formába lendülő Czipó Vivien bravúros versenyzéssel jutott tovább az elődöntőben 0–4-ről fordítva 5–4-re a holland Priscilla Steenbergen ellen 65.73-as átlagot dobva – a döntőben már nem bírt az ugyancsak holland kétszeres világbajnoki elődöntős Aileen de Graaffal (2–5). A verseny krónikájához tartozik, és magyar szempontból mindenképpen fontos hír, hogy a szolnoki Kovács Tamara mindkét nap megnyerte az ifjúsági hölgyek viadalát!

Szintén szépen szerepelt vasárnap Kovács Patrik is, csak épp ő nem itthon, Budapesten indult, hanem az egyik legtehetségesebb honi férfijátékos a sportág őshazájában, Angliában, azon belül is Wiganben tette próbára a tudását a PDC Development Tour utolsó dupla fordulóján: a 19. játéknapon a 256-os tábláról indulva 17. lett többek között az előző verseny győztesét, Berry van Peert kiejtve (96-os átlaggal!), a 20. tornán pedig öt győzelmet elérve csupán a negyeddöntőben tudták megállítani, így ötödik lett. Nyugodtan írhatjuk tehát, hogy jó formában várja a PDC hétfőn kezdődő U23-as világbajnokságát, mert leginkább amiatt utazott a ködös Albionba edzőjével, Ziegenhám Medárddal, kihagyva emiatt a teljes Hungarian Opent, amelyen pedig tavaly ő is elkönyvelhetett ott egy döntőt, vagyis egy második helyezést.

Legfrissebb hírek

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
15 órája

Humphries versenyt fut Littlerrel a PDC mesterhármasáért

Egyéb egyéni
2025.05.28. 09:47

Michael van Gerwen válik, váratlanul lemondta a szereplést a holland bajnokságban

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:52

Aspinall nagyon simán verte Van Gerwent a rájátszásért a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2025.05.22. 22:43

Darts: visszavonul a legendás Phil Taylor

Egyéb egyéni
2025.05.21. 09:26

Darts: Jehirszki György és Lakatos Gergely képviseli Magyarországot a PDC idei csapat-vb-jén

Egyéb egyéni
2025.05.17. 23:01

Price kilencnyilast dobott, de Aspinall nyert Aberdeenben

Egyéb egyéni
2025.05.16. 00:10

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
2025.05.10. 16:18
Ezek is érdekelhetik