Birkózás: Varga Jánost és a vb-csapatot köszöntötte a szövetség

Vágólapra másolva!
2018.11.22. 16:51
null
Varga Jánost hatalmas kristályvázával köszöntötte a szövetség (Fotó: Koncz György)
A magyar birkózás különleges heteit, napjait éli, hiszen a szakmailag és rendezési szempontból is remekül sikerült budapesti világbajnokság után nem sokkal újabb elismerés érte a sportágat, az olimpiai bajnok, kétszeres vb- és Eb-aranyérmes Varga János bekerült a Nemzet Sportolói közé. Őt és a válogatottat köszöntette csütörtökön a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetősége.


Az ünnepi eseményen Németh Szilárd, az MBSZ elnöke és méltatta a 79 éves Varga Jánost, felidézve példaadó életútját, s azt, hogy kötött- és szabadfogásbanban is a legjobbak közé tartozott. Sportolói karrierje után mesteredzői címet szerzett, tanítványai között Európa-bajnokok is voltak.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, NOB-tag, a Nemzet Sportolója személyes hangvételben köszöntötte sporttársát, fellebbentve a fátylat a grémium titkos szavazásáról: „Tizenegyen voksoltunk, ebből az első körben hat szavazatot kapott Varga János, és még öten egyet-egyet, így nem is volt második kör. Janit nem látta senki sírni, vitatkozni, protestálni. Azt vallotta, a legfontosabb, hogy a kemény melót bele kell tenni, mert csak úgy lesz eredmény.”

Varga Jánost ezek után egy hatalmas kristályvázával köszöntötték.

A magyar vb-csapat (Fotó: Koncz György)
A magyar vb-csapat (Fotó: Koncz György)


A folytatásban Németh Szilárd a vb szervezését és sikereit – egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem, valamint négy ötödik hely volt a magyar mérleg – méltatta. Az MBSZ vezetősége a pontszerzőknek, a csapat valamennyi versenyzőjének, edzőjének, illetve a felkészülésben részt vett stáb tagjainak is megköszönte a munkáját, emlékplakettet, emlékérmeket és jutalmakat adott át. A világbajnok Bácsi Péter markát nyolcmilliós forintos „óriás csekk” ütötte, az ezüst (Korpási Bálint, Lőrincz Tamás) négy-, a bronz (Barka Emese) három-, az ötödik pozíció (Sastin Marianna, Németh Zsanett, Olejnik Pavlo, Kiss Balázs) egyaránt egymilliót ért.

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Birkózás: bízhatunk a magyar érmekben az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.19. 19:29

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18
Ezek is érdekelhetik