Tokió 2020: jelentősen emelkedtek a költségek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.09. 13:20
Jelentősen emelkednek a 2020-as tokiói olimpia költségei, bár a szervezők kétségbe vonják a számadatok helyességét.

A japán számvevőszék által készített jelentés szerint Tokió költségei a játékok előkészítésére elérhetik, de akár túl is léphetik a 25 milliárd dollárt (7075 milliárd forint).

Ez az összeg nagyjából a négyszerese lenne annak, amellyel Tokió a 2013-ban győztes pályázatában kalkulált.

Azt ugyanakkor nehéz megállapítani, hogy melyek azok a költségek, amelyekre csak az olimpia megrendezése miatt van szükség. A szervezők ugyanis azzal érvelnek, hogy a különböző infrastrukturális fejlesztéseket – mint például az útépítést – nem szabad a rendezési költségek közé sorolni, mivel ezeket az ötkarikás esemény után a tokiói lakosság fogja majd használni.

A tokiói olimpiát 2020. július 24. és augusztus 9. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik