Gyász: a Farkasréti temetőben elbúcsúztatták Kulcsár Győzőt

Kulcsár Győző a 2017-es Év Sportolója Gálán az Életmű-díj kapcsán kijelentette, noha a díjat rendszerint azok kapják, akik befejezték pályafutásukat, ő egyáltalán nem érzi úgy, hogy vége lenne.

Aztán egy beszélgetés során továbbfűzte a gondolatot: minden a Jóistentől függ, ha ad erőt, rövid és hosszú távú terve is van. Az előbbi, hogy olimpiai bajnok tanítványa, Szász-Kovács Emese Tokióban szerezzen érmet, a másik, hogy megérje a 2024-es olimpiát, és Budapest legyen a rendező, majd hozzátette, akár olaszországi unokáit is láthatná a páston.

A Jóisten nem adott elég erőt, a súlyos betegség nem adott elég időt még a rövid távú terv megvalósítására sem – a 2024-es rendezéssel kapcsolatos álmainkat pedig el kellett engednünk, s noha nem zárható ki, hogy valaha a magyar főváros ad otthont az ötkarikás játékoknak, ezt már nem érheti meg.

Hétfőn eltemettük Kulcsár Győzőt. Igen, így, többes szám első személyben. A négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnokot a honi sporttársadalom kísérte utolsó útjára. Az egykori ellenfelek, akikkel a válogatottban vállvetve küzdött a magyar sikerekért, a vívók, a tanítványok, akik a páston tágabb értelemben a családját jelentették, a sportvezetők és nem utolsósorban azok a sportszerető magyarok, akiknek megadatott, hogy meg-, pontosabban átélhessék a zseniális képességű párbajtőröző világversenyeken aratott sikereit.

A római katolikus szertartást követően Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúztatójában kiemelte, Kulcsár Győző vállalta a kötelezettséget, amelyet a tehetség rótt rá, a haza és a család szeretete, az összefogás ereje vitte előre az ösztönös tehetségű sportolót, aki versenyzőként és Mesterként azért maradhatott ötven évig a világ élvonalában, mert felismerte, az eredményességhez nem elég a talentum, ha hiányzik mellőle a kemény edzésmunka, s ezt nemcsak magától, de később tanítványaitól is megkövetelte. Nagy Tímeát arra tanította, hogy a magabiztosság fedezete a tudás, a párbajtőröző hangsúlyozta, azért is hálás a Mesternek, mert úgy viszonyult hozzá, mint bajnok a bajnokhoz. Vele lett másodszor olimpiai és egyéni világbajnok. Titi meghatottságtól elcsukló hangon említette, miért hozott magával egy üveg Hungaria extra dry pezsgőt. Kulcsár Győző ugyanis el szerette volna érni, hogy tanítványa ne kapjon tust lábra. Mindaddig, amíg ezt nem sajátította el, egy üveg pezsgő volt a tanulópénz. Az olimpiai bajnok csapattárs, Schmitt Pál felhívta a figyelmet, a roppant erős magyar mezőnyben 16 évig Kulcsár nevével kezdődött a világverő válogatott összeállítása. Ahogyan Schmitt mondta, nomen est omen, nevében volt a végzete – Győző. Szász Emese néhány nappal ezelőtt lapunk hasábjain többek között kifejtette: „Győző bácsi volt az, aki mindig minden törvényt felülírt. Azt hittem, örökké fog élni. És örökké is fog.”

Juhász Gyula Consolatio című versének néhány sora jut az ember eszébe. „Nem múlnak el, akik szívünkben élnek / Hiába szállnak árnyak, álmok, évek / Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.”

A valaha élt egyik legnagyobb magyar sportoló, Kulcsár Győző egy nemzet szívében él tovább.