Vívás: „Kulcsár Győző a második apám volt” – Sara Cometti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 22:22
Mint beszámoltunk róla, 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. Egyik olasz tanítványa, az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Sara Cometti azt írta róla, hogy második apjaként tisztelte.

Sara Cometti úgy fogalmazott, Kulcsár Győzőtől a türelem és a bátorság mellett azt tanulta, hogy az ellenfelet mindig tisztelni kell, és sohasem szabad feladni a harcot.

„Azt tanította nekem, hogy a munka mindig kifizetődik, és a cél eléréséhez akarni is kell azt. Évekkel később újabb leckét adott: az életben hibázhatsz, de meg kell próbálnod bocsánatot kérni, és újrakezdeni. Csak a legnagyobbak tudták, hogyan kell ezt megtenni. És ő az volt” – írta közösségi oldalán.

Hozzátette: „A második apám volt. A második, akit egy év alatt elveszítettem.”

Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
11 órája

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Muhari Eszter: Nem gondolkozom számokban

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:16

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Koch Máté: Miért ne sikerülne ismét?

Egyéb egyéni
2025.07.21. 09:00
Ezek is érdekelhetik