Vívás: „Ha Kulcsár Győző nincs, nem lennék kétszeres olimpiai bajnok”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 15:13
Mint arról beszámoltunk, 77 esztendős korában elhunyt Kulcsár Győző, a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző. A halálhír kapcsán megkerestük a kétszeres olimpiai bajnok olasz Maurizio Randazzót, aki 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben a magyar szakember irányítása alatt nyerte meg a párbajtőrcsapat tagjaként az ötkarikás játékokat.

„Győző nagyon nagy ember volt. Tizennégy évig dolgoztunk együtt, az utolsó évünkben, Sydneyben megszereztük a második olimpiai bajnoki címünket csapatként. Ennek az aranyéremnek minimum a fele őt illeti, mert ha ő nincs ott mellettünk, ha ő nem tanít, teljesen biztos, hogy én nem lennék ma kétszeres olimpiai bajnok. Az egész egykori csapatunkat nagyon lesújtotta a halálhíre, meg is beszéltük azonnal, hogy a temetésére Budapestre utazunk, mert szeretnénk méltó módon búcsút venni a Mestertől” – mondta az 54 esztendős, háromszoros világbajnok Randazzo a Nemzeti Sportnak.„Győző nagyon nagy ember volt. Tizennégy évig dolgoztunk együtt, az utolsó évünkben, Sydneyben megszereztük a második olimpiai bajnoki címünket csapatként. Ennek az aranyéremnek minimum a fele őt illeti, mert ha ő nincs ott mellettünk, ha ő nem tanít, teljesen biztos, hogy én nem lennék ma kétszeres olimpiai bajnok. Az egész egykori csapatunkat nagyon lesújtotta a halálhíre, meg is beszéltük azonnal, hogy a temetésére Budapestre utazunk, mert szeretnénk méltó módon búcsút venni a Mestertől” – mondta az 54 esztendős, háromszoros világbajnok Randazzo a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
16 órája

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
19 órája

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
20 órája

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Gyász: elhunyt a németek világbajnok labdarúgója

Német labdarúgás
2025.08.05. 13:42

Elhunyt Jónyer Istvánné Németh Mária

Egyéb egyéni
2025.08.04. 20:17

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39
Ezek is érdekelhetik