Darts: Mindent a hazai Eb-nek rendeltem alá – Székely „Penge” Pál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 17:06
Az egész évét arra tette fel, hogy a szeptemberi budapesti Európa-bajnokságon játszhasson – jelentette ki Székely „Penge” Pál. Hazánk első hivatásos dartsjátékosa – a szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban sorra kerülő versenyen induló négytagú férfiválogatott tagja – szerint a sportágban Eb-t nehezebb nyerni, mint világbajnokságot – derül ki a magyardarts.hu beszámolójából.

A 45 éves sportoló folyamatosan napi öt-hat óra edzéssel készül, hogy minél jobb eredményt érjen el a hazai rendezésű világversenyen.

„ Mindent a hazai Eb-nek rendeltem alá – kezdte a magyardarts.hu-nak adott nyilatkozatát Székely „Penge” Pál.Felkészülésemet egy profi csapat segíti: a the path menedzseriroda látja el a képviseletemet és mozdítja elő a minél eredményesebb karrieremet, a személyi edző és egy coach pedig a fizikai és mentális felkészítésemért felel. Az edzéseim arról szólnak, hogy a nyilat minél tökéletesebb mozdulattal juttassam el a kinézett célba. Ez igazából a technikának a csiszolása és az olyan szintű rutinná rögzítése, hogy ezzel a mérkőzésen ne kelljen foglalkozni, ott már csak a cél és az eredmény elérése legyen fontos, a körülmények kizárása, a maximális koncentráció.”

Véleménye szerint „rendkívül sűrű” a Budapesten tábla elé álló mezőny, úgy gondolja, a világ legjobbjai szinte kizárólag európaiak, így nagyobb feladat kontinensviadalon diadalmaskodni, mint vb-n.

„Azt szoktuk mondani, hogy Európa-bajnokságot nyerni sokkal nehezebb, mint világbajnokságot – mondta, majd kitért a célkitűzésekre. – Egy jó felkészüléssel ez a csapat képes a tisztes helytállásra. Konkrét eredményeket nem mondanék, mert minden az adott napon fog eldőlni. A maximumot kell nyújtanunk, kihozni magunkból, amit tudunk, és meglátjuk, hogy az mire lesz elég...”

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-KERETE
Férfiak:
Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál, Takács Gábor
Nők: Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika, Ölei Annamária (tartalék: Fekete Nóra)

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik