Darts: a legjobb nyolc között a magyar férfiak a budapesti Eb-n!

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 20:49
null
A férfiak bravúrosan jutottak tovább, a nőknek sem sokon múlt (Fotó: Kocsis Etelka)
A World Darts Federation Európa-bajnokságának nyitó napján a csapatversenyek zajlottak, és örömmel jelentjük, a férfiak között állva maradtunk, ami azt jelenti, hogy bejutottak a negyeddöntőbe a mieink – és majdnem a hölgyek is továbbjutottak a csoportjukból.

Kezdjük a jó hírrel: férfiválogatottunknak előbb sikerült továbblépnie ötcsapatos csoportjából – ehhez a második helyet kellett megcsípni, ami a szerencsésen alakuló körbeveréseknek, a dartsban cseppet sem lebecsülendő Man-szigetek és Gibraltár legyőzésének köszönhetően összejött –, majd hatalmas bravúrt elérve az egyenes kieséses szakaszban, a nyolcaddöntőben is továbbjutott, miután a sokkal esélyesebb németek skalpja is meglett.

A vége 9–7 a papírforma alapján egyértelműen nem nekünk álló (gondoljunk csak Max Hoppra vagy Martin Schindlerre, bár ők nem voltak itt) mérkőzésnek, amelyen kétszer négy játékosból álló csapatok csaptak össze, és amelyen minden párosításban egy leget játszottak az ellenfelek, gyorsan pörögtek tehát az események. Kilenc nyert legig előbb 0–1, aztán 2–1 ide, aztán 2–4, aztán 7–4 (!) ide, de kiegyenlítettek a németek 7–7-nél.

Ekkor Petrács Gábor fontos meccset nyert meg még úgy is, hogy az egyik nyilában szárat kellett cserélni a kiszállózás előtt nem sokkal, Székely Pál pedig 8–7-nél nem kegyelmezett – egyébként mindkét játékosunk dupla 10-zel szállt ki a végén. Ők ketten három-három győzelmet arattak, Rucska József kettőt – benne egy csodálatos 132-es kiszállóval –, a szerdán születésnapos Takács Gábor pedig egyet, vagyis mindenki beletette a magáét.

A hölgyeknél sajnos visszavette a sors, amit a férfiaknál odaadott, náluk rosszul jöttünk ki a szintén ötcsapatos csoport középmezőnyében kialakult körbeverésből, így csak a románokat tudtuk megelőzni – noha a görögöket is megvertük. Maradt a csoport negyedik helye két győzelemmel és két vereséggel, nem sikerült a 16 közé jutás, az urak azonban pénteken folytathatják: 17.45-től a svédek ellen a négy közé kerülésért.

Mindezt a verseny történetében rekordnak számító 38 csapat közül!



Legfrissebb hírek

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2025.09.28. 23:39

A karrierje első profi PDC-tornáját megnyerő Niko Springer a Hungarian Darts Trophy győztese

Egyéb egyéni
2025.09.21. 23:37

Hungarian Darts Trophy: búcsúzott a címvédő Michael van Gerwen a nyolcaddöntőben, Luke Humphries rekordot döntött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:04

Hungarian Darts Trophy: Mostanra újra magabiztosan játszom! – Michael van Gerwen

Egyéb egyéni
2025.09.21. 11:28

Hungarian Darts Trophy: fél gőzzel is továbbjutott a címvédő Van Gerwen, Van Barneveld régi legjobbját idézte

Egyéb egyéni
2025.09.20. 23:23

Hungarian Darts Trophy: Borbély András teljesítményét Raymond van Barneveld is méltatta

Egyéb egyéni
2025.09.20. 12:44

Hungarian Darts Trophy: Major és Sárai mellett a tavalyi döntős Gian van Veen is búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.09.19. 23:57

Hungarian Darts Trophy: Borbély 170-es kiszállót is dobott, de kikapott Woodhouse-tól

Egyéb egyéni
2025.09.19. 18:12
Ezek is érdekelhetik