Asztalitenisz: férfi egyesben is befejeztük az Eb-t

SZŰCS MIKLÓS (Alicante)SZŰCS MIKLÓS (Alicante)
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 19:38
Az egyéni Eb délutáni programjában Póta Georgina és Pergel Szandra győzött és bejutott a legjobb 32 közé, Madarász Dóra és Ecseki Nándor viszont kikapott, ami azt jelenti, hogy a vegyes páros után már férfi egyesben sem vagyunk versenyben.

A délelőtti programban százszázalékos teljesítményt nyújtó párosaink után délután a férfi és a női egyesé volt a főszerep Alicantéban. A nőknél a francia Oceane Guisnel az alkalmi szaunában (az Eb-n használt második számú teremben továbbra is nagy a hőség) a főtábla első fordulójában a vártnál talán nagyobb csatára késztette a nyolcadiknak rangsorolt Pótát, meglepni viszont szerencsére nem tudta.

„Ebben a melegben nagyon nehéz volt játszani, de ugyanazt mondom, mint a páros után, azaz jó meccset játszottunk és a legfontosabb az, hogy megvan a győzelem” – mondta Póta, miután kvalifikálta magát a legjobb 32 közé, ahol péntek délután a spanyol Maria Xiao lesz az ellenfele. Pótához hasonlóan Pergel Szandra is sikerrel vette az akadályt, a cseh Dana Cechová legyőzése nem okozott különösebb gondot, a péntek délutáni folytatásban ő a német Nina Mittelham ellen áll asztalhoz.

Madarász Dórának viszont nem nagyon ment a horvát Mateja Jegerrel szemben, érezte ezt ő is, idegesen játszott, aminek nem lehetett más a vége, mint vereség.

A főtáblára jutó egyetlen férfijátékosunknak, Ecseki Nándornak nem volt szerencséje, kaphatott volna könnyebb vetélytársat is az első fordulóban, mint az angol Liam Pitchford, de hát már csak ilyen a selejtezőből érkezettek sorsa. Két szettet azért elcsípett tőle, ez sem rossz, de a továbbjutáshoz persze kevés volt. Ezzel az is eldőlt, hogy a vegyes páros után férfi egyesben is elbúcsúztunk, női egyesben és párosban, valamint férfi párosban viszont még két-két egységgel versenyben vagyunk.

EGYÉNI EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALICANTE
Férfiak. Egyes
A 32 közé jutásért
Pitchford (angol)–Ecseki Nándor 4:2 (5, 7, 6, –5, –8, 6)

Nők. Egyes
A 32 közé jutásért
Póta Georgina–Guisnel (francia) 4:1 (6, 10, –8, 11, 2)
Jeger (horvát)–Madarász Dóra 4:0 (10, 10, 8, 8)
Pergel Szandra–Cechová (cseh) 4:1 (3, 8, 9, –4, 9)

A MAGYAROK PÉNTEKI PROGRAMJA
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
10.00:
Madarász Dóra, Pergel Szandra (9.)–Ni Xia Lian, Sarah De Nutte (luxemburgi, 3.)
10.45: Póta Georgina, Matilda Ekholm (magyar, svéd, 1.)–Stéphanie Loeuillette, Océane Guisnel (francia, 16.)
FÉRFI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ
11.30: Ecseki Nándor, Szudi Ádám (5.)–Samuel Walker, Tobias Rasmussen (angol, dán)
11.30: Lakatos Tamás, Szőcs Hunor (magyar, román)–Simon Gauzy, Emmanuel Lebesson (francia, 9.)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
14.50: Pergel Szandra (24.)–Nina Mittelham (német, 16.)
16.30: Póta Georgina (8.)–Maria Xiao (spanyol, 19.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik