Darts: megvan a válogatott kerete a budapesti Eb-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 09:57
null
A budapesti Európa-bajnokság logója (Fotó: NVESZ)
A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) keddi hírlevele szerint a megbízott szövetségi kapitány kijelölte a hazai rendezésű steel darts Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatott keretét. A szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban sorra kerülő versenyen Kövesdi Andrea szerint szép eredmény lenne, ha csapatban a mezőny első felében végeznének, és úgy véli, hogy egyéniben a magyarok képesek lehetnek az éremközelbe jutásra is.

 

„Roppant nehéz döntés volt kiválasztani az Eb-n induló négy férfi és négy női játékost” – hangsúlyozta az eddig a soft válogatottat irányító szakember, aki a játéktudás mellett azt vette számításba, hogy kik lehetnek képesek csapatként is jól együttműködni.

Az eddigi pályafutásuk alapján elsősorban a sokszoros magyar bajnok Ihász Veronikát lehet kiemelni, aki jelenleg a hetedik a WDF-világranglistáján. A hölgyeknél a válogatott tagja a soft szakágban már több vb- és Eb-címet szerző, rutinos Erdei Nóra is, mellettük két feltörekvő tehetség kapott helyet. Kövesdi Andrea elmondása szerint a fiatal Czipó Viviennek is helye lett volna a csapatban, ám a többszörös utánpótlás Európa-bajnok egészségügyi okokból nem tudta vállalni az indulást.

A férfiaknál Kovács Patrik ötvenben van a világranglistán, Takács Gábor is előkelő helyen áll, míg Rucska József nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, őket egészíti ki a hazai ranglistát vezető tehetséges újonc Petrács Gábor.

Azt várom, hogy legyünk benne a legjobb 16-ban, akkor elégedettek lehetünk ebben a népes mezőnyben. Egyéniben leginkább Ihász Veronika érhet a dobogó közelébe, de a férfiak közül is tulajdonképpen bármelyikük képes lehet kellemes meglepetést szerezni” – bizakodott a szövetségi kapitány.

Ez az első alkalom, hogy a Magyar Dartsszövetség felnőtt Európa-bajnokságot rendezhet. A kontinensviadalon borítékolható a rekordrészvétel, hiszen a WDF világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-KERETE
Férfiak: Kovács Patrik, Petrács Gábor, Rucska József, Takács Gábor (tartalék: Székely Pál)
Nők: Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika, Ölei Annamária (tartalék: Fekete Nóra)

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik