Birkózó-vb: Komáromi szerint a hazai közönség sokat segít majd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 13:24
A háromszoros világbajnok Komáromi Tibor szerint a hazai közönség sokat segíthet a magyar birkózóknak az októberi budapesti világbajnokságon, melyen reményei szerint a csapatból többen is aranyéremért küzdhetnek majd.

A Magyar Birkózószövetség szakmai alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Papp László Sportarénában sorra kerülő vb a sportág idei legfontosabb versenye, amin a világ legjobbjai mind ott lesznek, és valamennyi kategóriában óriási mezőny gyűlik össze.

„Tulajdonképpen ez a vb számunkra olyan lesz, mint egy olimpia. Kőkemény verseny lesz, de hát ezeken a világversenyeken nem adják csak úgy oda a pontszerző és a dobogós helyeket” – nyilatkozta az olimpiai ezüstérmes korábbi klasszis, aki szerint a vb kitűnő erőfelmérő lesz a 2020-as tokiói olimpia szempontjából is, le lehet mérni, két évvel a játékok előtt, hol állnak a magyar versenyzők.

Komáromi hangsúlyozta, hogy a nagyon erős mezőnyben nem lesz könnyű dolguk a magyaroknak, akik viszont szerinte rengeteg erőt meríthetnek a közönségből.

„Állítom, hogy a hazai aréna pozitívan hat majd a magyar birkózókra. A válogatottban több olyan kiválóság is van, aki az utóbbi időszakban Európa-bajnoki címet nyert, s nagyon szeretném, ha ezek a klasszisok a vb-aranyért is szőnyegre lépnének” – tette hozzá Komáromi Tibor.

A budapesti világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
Tegnap, 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
Tegnap, 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
Tegnap, 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik