Muay thai: a vb és az Eb magyar hőseit köszöntötték

Vágólapra másolva!
2018.07.12. 20:21
Címkék
A májusi mexikói világbajnokságon és a júliusi csehországi Európa-bajnokságon kiemelkedően szereplő magyar muay thai versenyzőket és edzőiket köszöntötte csütörtök este a hazai szövetség.

„Történelmet írtatok, s ezzel a szerepléssel felrajzoltátok magatokat a muay thai világtérképére” – fogalmazott Szabó László, a Magyar Muaythai-szövetség főtitkára, aki bejelentette azt is, hogy a sikerek hatására népes létszámú csapat fog részt venni a jövő pénteken kezdődő thaiföldi egyetemi világbajnokságon, majd a novemberi törökországi világkupán is.

Szabó László megerősítette, hogy szeretnék megpályázni a 2020-as Európa-bajnokság megrendezését, amelynek a „Let the world know, who we are” – azaz „Mutassuk meg a világnak, kik vagyunk!” lesz a szlogenje. Az eseményre egyébként még Olaszország kandidál.

Bányász Adrián szövetségi kapitány értékelésében két versenyzőt emelt ki, a vb-ezüst- és Eb-aranyat nyerő Spéth Norbertet, aki eredményei alapján a fiatalok példaképe lehet, másrészt Kurdy Istvánt, akinek a világbajnokságon olyan nehéz csatákban sikerült harmadik helyezést elérnie, hogy az szerinte még egy aranynál is értékesebb.

„Remélem, a jövőt tekintve az idei év csak egy ugródeszka volt”
– jegyezte meg Bányász, akinek a munkáját ezentúl helyettesként Jászka Krisztián fogja segíteni.

Az ünnepség végén a szövetség vezetői emlékplaketteket nyújtottak át a vb-n és Eb-n szerepelt versenyzőknek és felkészítő edzőiknek.

A mexikói világbajnokságon az öt magyar muay thai harcos egy ezüst- és két bronzérmet nyert, a prágai Európa-bajnokságon pedig a tízfős versenyzői csapat három első, három második és két harmadik helyezést gyűjtött be.

Legfrissebb hírek

Thai boksz: szombaton újra Gewiss-gála lesz Debrecenben

Egyéb egyéni
2024.04.19. 14:16

Muaythai: Dudok Károlyt beválasztották az európai szövetség elnökségébe

Egyéb egyéni
2023.12.15. 09:44

Küzdősport: brit bajnoki címeket szereztek a debreceni harcosok

Egyéb egyéni
2023.11.23. 13:54

Muay thai: hat magyar érem a utánpótlás világbajnokságán

Egyéb egyéni
2023.10.08. 09:31

Combat Games: muaythaios, szumós és szkanderos is lesz a magyar csapatban

Egyéb egyéni
2023.09.25. 11:42

II. Golden Muaythai Gála: Székely Anna nyerte a női főmérkőzést Fúró Virág ellen

Egyéb egyéni
2023.09.04. 11:57

Thai boksz: már a 2. menetben eldőlt a nehézsúlyú bajnoki döntő

Egyéb egyéni
2023.08.22. 19:29

EJ, muaythai: az egyetlen magyar résztvevő búcsúzott

Egyéb egyéni
2023.06.25. 19:00
Ezek is érdekelhetik