Multisport Eb: a szervezők bemutatták az érmeket

Vágólapra másolva!
2018.06.13. 16:22
Ötven nappal a rajt előtt bemutatták az érmeit a hagyományteremtő célzattal életre hívott, hét sportágat magába foglaló multisport Európa-bajnokságnak, melyet Glasgow-ban és Berlinben rendeznek meg augusztus 2. és 12. között.

A nagyszabású rendezvény központja a skót főváros lesz, ahol a vizes (úszó, műúszó, műugró, nyílt vízi úszó), valamint triatlon, torna, evezős, illetve kerékpáros (országúti, pálya, hegyi, BMX) kontinensviadalra kerül sor, továbbá a golfozók csapat Eb-jét rendezik meg.

Párhuzamosan a glasgow-i versenyekkel (augusztus 7–12.) a német fővárosban a kontinens legjobb atlétái mérik össze tudásukat.

A szervezők – közleményük szerint – szerda délután ünnepélyes keretek között, a triatlon női Eb-címvédője, Jessica Learmonth közreműködésével mutatták be a nyilvánosságnak az érmeket. Az idei Nemzetközösségi Játékokon két ezüstérmet nyerő sportoló futva vitte el a medáliákat a György térre, ahol csatlakozott hozzá a szintén triatlonos Marc Austin, illetve a 400 méteres síkfutás kétszeres Európa-bajnoka, Martyn Rooney.

Az érmek dizájnja merész és dinamikus, az Európa-bajnokság emblémája által inspirált, modern háromszög alakú prizmákkal – áll a közleményben. Az érmek elülső oldala egységes lesz, a hátoldalon viszont az adott sportszövetség emblémája és a versenyszám neve olvasható.

Az Eb-re Glasgow-ba 3000, míg Berlinbe 1500 sportolót várnak. A 11 nap során összesen 188 versenyszámban osztanak érmeket.

Legfrissebb hírek

Magyar padeles sikerek Bahreinben

Egyéb egyéni
2024.11.20. 16:04

Száz nappal az olimpia előtt öt aranyat jósol a Gracenote a magyaroknak

Egyéb egyéni
2024.04.17. 09:54

Bemutatták a párizsi olimpia és paralimpia érmeit

Egyéb egyéni
2024.02.08. 12:44

Multisport: a BEAC követi az FTC-t a tagsággal

Egyéb csapat
2023.10.04. 15:25

Multisport, para Eb: ezüstérmes a férfi csörgőlabda-válogatott

Egyéb csapat
2023.08.13. 19:27

Síelés: öt év múlva téli multisporteseményt rendez a FIS

Téli sportok
2023.05.26. 10:32

UTE: multisportszakosztályt indít a klub

Egyéb egyéni
2023.05.25. 09:53

Úszás: minden világversenyen érmet szereztek a mieink – évértékelő

Úszás
2023.01.07. 10:03
Ezek is érdekelhetik