Torna: Nem védelmeztek – Károlyiékat perli az egykori tornász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.03. 19:22
Egymillió dolláros kártérítést követel Károlyi Bélától és feleségétől Sabrina Vega világbajnok amerikai tornász, aki azt sérelmezi, hogy nem védték meg az amerikai tornászválogatott pedofíliáért elítélt egykori sportorvosától, Larry Nassartól – írta amerikai sajtóhírekre hivatkozva a kronika.ro.az erdélyi származású Károlyi Béla és felesége, Márta ellen (Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronika.ro/sport/egymillio-dollaros-karteritest-kovetel-karolyi-belaektol-a-vilagbajnok-amerikai-tornasz)

Az erdélyi Károlyi házaspár mellett az amerikai tornaszövetséget és olimpiai bizottságot is beperlő Vega elmondása szerint Nassar az ellene elkövetett zaklatások nagy részét a Károlyiék által üzemeltetett texasi edzőközpontban szenvedte el.

„Éveken keresztül küzdöttem ezeknek a zaklatásoknak a következményeivel. Sem a tornaszövetség, sem az olimpiai bizottság, sem a Károlyi család nem védelmezett meg engem és a többi sportolót, holott az ő felügyeletük alatt álltunk. Szerintem felelősségre kell vonni valamennyiüket emiatt" – szerepel a szertornával 2015-ben felhagyó Vega közleményében.

Nassart 40 és 175 év közötti letöltendő börtönbüntetésre ítélték, miután legalább 158 nőt – döntő többségben fiatalkorút és kiskorút – molesztált, és könnyen elképzelhető, hogy fiú áldozatai is voltak.

Az Erdélyből a nyolcvanas években kivándorolt Károlyi házaspár állítja, nem tudott arról, mit művel Nassar a tanítványaikkal.

„Ez az egész ügy úgy ért bennünket, mint egy felrobbant bomba" – mondta az NBC televíziónak a kolozsvári származású Károlyi Béla.

„Minden egyes zaklatás, amit Nassar gyermekekkel szemben követett el, bűncselekménynek minősül" – tette hozzá Károlyi Márta.

 

 

Legfrissebb hírek

Torna Eb: Czifra Bettina Lili ezüstérmes lett felemás korláton

Torna
16 órája

Torna Eb: Mayer Gréta nyolcadik lett ugrásban

Torna
17 órája

Mészáros Krisztofer: Tudtam, hogy ez bennem van!

Egyéb egyéni
20 órája

Tizedik lett a magyar páros a torna Eb-n

Torna
2025.05.28. 20:37

Mészáros Krisztofer: tovább, tovább!

Torna
2025.05.27. 21:49

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Molnár Botond vállsérülés miatt nem indul a torna Eb-n

Torna
2025.05.19. 14:37

Átszervezett kerettel utazik a női válogatott a lipcsei torna Eb-re

Torna
2025.05.16. 14:52
Ezek is érdekelhetik