Oroszország: Popovnak nem volt esélye a korábbi vívó ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.29. 18:26
A korábbi kardvívó Sztanyiszlav Pozdnyakovot választották az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnökévé.

A szervezet keddi közlése szerint a kardvívásban négyszeres olimpiai és tízszeres világbajnok sportvezető fő feladata az ország sportéletét megrázó doppingbotrány után a bizalom visszaállítása lesz.

Pozdnyakov 2016 óta első alelnöke volt az OKR-nek, s ő vezette az orosz delegációt az idei pjongcsangi téli olimpián, amelyen sportolóik csak semleges zászló alatt versenyezhettek az államilag támogatott doppingprogramot feltáró McLaren-jelentés nyomán.

A korábbi vívó mellett az egykori úszó, Alekszandr Popov indult még az elnöki posztért; Pozdnyakov 214 szavazatot kapott, míg riválisa 56-ot.

Elődje, Alekszandr Zsukov a jövőben inkább a politikai karrierjére összpontosít.

Legfrissebb hírek

Lemondott az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2024.10.15. 14:37

Oroszország: Pozdnyakov maradt az olimpiai bizottság elnöke

Egyéb egyéni
2022.12.20. 15:11

Rio 2016: olimpiai bajnokokat vádolt meg a volt kormányzó

Egyéb egyéni
2019.07.05. 13:31

Nagy „Ma nem!” Viktor, Gyurta egy százada és a nagy amerikai pofára esés

FINA 2017
2017.07.14. 11:38

Montgomery, Egerszegi, Phelps; NDK-sok, „cáparuhások” – legendás úszórekordok nyomában

Úszás
2017.07.07. 19:01

Káosz az elüzletesített atlantai aranyolimpián

London 2012
2012.07.05. 10:14

Vívó-vb, férfi kard: Sztanyiszlav Pozdnyakov ötödik elsősége

Egyéb egyéni
2007.10.02. 18:15
Ezek is érdekelhetik