Kick-box vk: tíz magyar arannyal zárult a budapesti viadal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 10:53
Címkék
A hazai felnőtt versenyzők tíz aranyérmet gyűjtöttek a budapesti kick-box világkupaversenyen, amelyet hétvégén a BOK-csarnokban rendeztek.

A vasárnapi záró napon a pointfighting szakág „királykategóriáját”, a súlycsoport nélküli úgynevezett Grand Champion viadalt rendezték meg. A nőknél Nagy Henrietta révén magyar győzelem született, míg a férfiaknál a három Veres fivér közül Roland verekedte be magát a döntőbe, amelyben második lett.

A három első helyével a verseny legeredményesebbjének bizonyuló Busa Andrea a Grand Championban harmadik lett, a kick-light szabályrendszer 70 kilogrammos súlycsoportjában viszont már nem talált legyőzőre. Szintén aranyérmes volt a férfiaknál a 79 kilós Bálint Zoltán és a 84 kilós Weisz Roland.

„Kijelenthetjük, hogy sikeres volt a verseny, mind az eredmények szempontjából, mind pedig a rendezést illetően. Nagyon fontos, hogy utóbbiról csupa jó visszajelzést kaptunk” – nyilatkozta Galambos Péter, a magyar szövetség elnöke.

A 38 ország 2600 versenyzőjét felvonultató világkupa éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot.

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Nyolc magyar arany született a sporttörténelmi budapesti kick-box világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:27

Kick-box: két nap után 27 aranyéremnél tartanak a magyarok a budapesti világkupán

Egyéb egyéni
2025.06.14. 21:55

Magyar csapatezüsttel kezdődött a budapesti kick-box világkupa

Egyéb egyéni
2025.06.13. 20:34

Több mint 3000 kick-boxos küzd meg egymással a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.06.10. 14:28

Világjátékok: Busa Andrea bekerülne a sportolói bizottságba

Egyéb egyéni
2025.05.23. 12:28

Dorner Réka két aranyérmet nyert a kick-boxosok törökországi világkupáján

Egyéb egyéni
2025.05.19. 14:24

Tíz aranyat nyertek a magyar kick-boxosok Bulgáriában

Egyéb egyéni
2025.02.25. 11:40
Ezek is érdekelhetik