Darts: Székely Pál az élre állt Győrben

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 20:18
null
Székely Pál sikerével zárult a győri verseny
Az idei steel nemzeti bajnokság negyedik fordulóját a harmadikhoz hasonlóan Székely Pál nyerte meg a férfiak között – de nevezhetjük abszolút kategóriának is, hisz a legjobban dobó hölgyek is itt indulnak már egy ideje.

 


Ezen a hétvégén Győrben adnak egymásnak randevút a legjobb honi dartsosok, és ez ezúttal fokozottan igaz, elindult ugyanis a versenyen Alexits Tamás is, aki idén eddig az egyetlen olyan versenyzőnk, aki kvalifikálni tudta magát a sportág legrangosabb szervezete, a PDC valamely viadalára.

Mivel az első három bajnoki fordulót kihagyta, nem kapott kiemelést, így viszont hamar, már a legjobb 32 között összefutott a második legjobbnak rangsorolt Takács Gáborral, aki 6–1-re megverte. Alexits jövő pénteken a World Cup of Dartson dob Dél-Afrika ellen.

A fináléig – ami a 8. forduló volt a férfiaknál, akik 256-os tábláról kezdtek – egy kivétellel aztán az összes kiemelt kiesett, ezzel együtt kifejezetten színvonalasra sikeredett Székely Pál és Kovács Patrik döntője. A két szett után beiktatott rövid szünettel együtt 47 perces csatában a címvédő Székely dominált, de akárcsak a negyeddöntőben Mester Zoltán, alaposan feladta neki a leckét fiatalabb ellenfele. Székely állta a sarat, sőt sokszor 90 fölé kúszott az átlaga az aranycsatában, amelyet 89.42-es mutatóval fejezett be ellenfele 84.66-jával szemben. Ezzel pedig a bajnoki pontversenyben is az élre állt.

DARTS
STEEL NEMZETI BAJNOKSÁG

Férfiak. Döntő:Székely Pál (Budapest Police SE, 3. kiemelt)–Kovács Patrik (Sport DC) 3–0 (3:2, 3:0, 3:2)
Nők. Döntő:
Erdei Nóra (Prince of Darts DSE, 3.)–Pop Noémi (Agria Dragons DC) 7–2

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.01. 12:37

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik